Csók, Niki:)
-----------------------------------------------------------------------------------------------------
Justin Bieber
Másnap reggel, miután az éjszaka mindössze három órát aludtam, 7 órakor indultam el gyalog az iskolába. Alig vártam, hogy beérjek, mert beszélni akartam Jessicával. Tegnap este arra a pontra jutottam, hogy vissza kell szereznem magam mellé ezt lányt, ugyanis mérhetetlenül belezúgtam. Ha sikerrel járok, akkor megmutatom neki, hogy mennyire szeretem. Viszont, ha nem ad egy esélyt, hogy bebizonyítsam neki az iránta érzett szerelmemet, akkor... Nem tudom - futtattam végig a tegnap éjszaka szőtt eszméimet, hogy tisztában lehessek vele. Az utolsó mondaton már megálltak az agysejtjeim, és leragadtak annál a borzalmas megeshetőségnél. Ezen nem is gondolkodtam. Csak arra koncentráltam, hogy visszakaphassam őt. Valami nagyon megfogott benne. Talán, hogy nem egy ribanc, és nem volt túl komoly, de ha hülyeséget csináltam, azonnal a fejemhez vágta az igazságot. Ezekkel az eszmékkel töltöttem el az utamat.
Körülbelül húsz perc múltán már ott is voltam az épület előtt. Megfelelő távolságról kiszúrtam a srácokat. Lábaim odavezettek hozzájuk.
- Szevasztok! - köszöntem közömbösen. Leöklöztem mindenkivel, aztán elővettem egy szál cigarettát, s rágyújtottam.
- Mi van veled, haver? - ütögette meg a vállamat Jack keresztnéven futó haverom. - Nem vagy valami jó passzban - jegyezte meg.
- Hát nem, minden szar - dobtam el idegesen a cigicsikket.
Ryan és Oliver szemükkel kommunikáltak egymással. Miután rám figyeltek, egymásra néztek, és megrázták a fejüket. Nem mondtak semmit, ahogy én sem. Felugrottam a kis falra, ami a lépcső mentén futott végig, onnantól pedig még tovább. Frusztráló gondolataim borították be a fejemben az égboltot. Tényleg olyan volt, mint egy nyári nap délután. Hirtelen zápor, amire senki sem számít. Egyszer csak beborul, majd hullani kezdenek az esőcseppek, és ijesztő lesz a város tájképe a rögtön jött vihartól. Pont ilyen volt a fejem belülről. Mindenféle eszme borította el az agyamat, és záporozni kezdtek az ötletek, felvetések, mit hogy kellene csinálni. Meredtem a távolba, s nem figyeltem kik haladtak el előttem, de egyet kiszúrtam. Azonnal visszatértem gondolataimból. A személyt figyeltem, de nem tudtam miért volt egyedül, miért nem volt azzal az emberrel, akivel beszélni akartam. Meg akartam tudni, furdalt a kíváncsiság, így leugrottam a falról, és egyenesen felé indultam el. Észrevette, hogy hozzá tartottam, ezért meg is állt.
- Mit akarsz, Bieber? - kérdezte, mikor megálltam előtte.
- Hol van Jessica? - meredtem rá arcára. Az idő, mintha lelassult volna. A másodpercek perceknek, a percek pedig óráknak tűntek. Nem válaszolt, én pedig egyre frusztráltabb lettem.
- Austin! Hol van? - kérdeztem újra.
- Ne keresd! Ne okozz neki még nagyobb fájdalmat - szólalt meg. Arca a féltés jeleit tükrözték.
- Beszélnem kell vele, nem önszántamból csókolóztam mással - mondtam halkan.
- Hanem drog hatása alatt voltál - folytatta mindentudóan mondatomat.
- Ezt meg honnan tudod? - tágultak ki pupilláim, hangom pedig hangosabbá és idegesebbé vált.
- Eszméletelvesztés, partidrog, felvilágosítóóra - darálta el a dolgokat.
- Oké, ezt most hagyjuk. Térjünk a lényegre! Jessica?
- Otthon, lebetegedett - hajtotta le a fejét.
- Oda kell mennem - nyeltem egy nagyot.
- Hagyjad! - mondta Mahone.
- De nekem látnom kell - jelentettem ki hisztérikusan.
- Figyelj, justin! Elhiszem, hogy most magyarázkodni akarsz, és menteni a menthetőt, de Jessica nagyon maga alatt van. Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne odamenned, és reggel zaklatnod - rázta a fejét.
- Akkor is beszélni fogok vele, szeretem, és nem akarom elveszíteni - dugtam zsebre kezeimet, majd ott hagytam Austint. Mire elfordultam tőle, pont becsengettek. Az iskola előtt tanyázó diákok bevonultak az épületbe. Mindenki hangja csak úgy harsogott. A folyosókon tömörülés volt, végül bejutottunk a terembe, én és az osztálytársaim is. Helyet foglaltunk, s a tanár már bent is volt. Belekezdett a tananyag magyarázásába, de engem hidegen hagyott. Semmihez nem volt kedvem, csak Ő járt a fejemben. Vele mindig jól éreztem magam, mindent megcsináltam, bár a tanulás az nem volt példás, s nem is buktam, inkább a közepes felé hajlott, mivel odafigyeltem.
Alig vártam, hogy a hetedik óra végét vegye. Sajnos még csak az első óránál tartottam, ami fizika volt.
- Justin! Meg tudnád mondani, hogy mi a fénytörés törvénye? - szólított fel a tanár.
- Úgy nézek ki, mint aki tudja? - feleltem kérdéssel.
Talán, ha idefigyelnél, és nem máshol járnának a gondolataid, le lenne írva, ugyanis most diktáltam le - türtőztette magát. Egy ideig farkasszemet néztünk, ami már kínos volt, de hál' istennek megszólalt a megmentő csengő. - Pótold be, következő órán felelsz! - ment vissza az asztalához, ahol összeszedte a cuccait. Mielőtt elindult volna ki, felálltam, és megelőztem.
- Azt várhatja - beszóltam, majd ott hagytam. A szekrényemhez baktattam, mikor egy női hang kiabálta a nevemet.
- Justin! Justin! - hallottam, hogy közeledik. - Várj már! - jött mellém Ashley. - Mi bajod van? - kérdezte idegesen, levegő után kapkodva. tehát futott. Odaléptem a szekrényemhez, de Ash nem hagyta, hogy kinyissam, mivel odaállt. - Elmondod? - nézett fel rám. Ennél jobb kérdés nem tehetett volna fel, mintha nem tudta volna. Felment bennem a pumpa.
- Ezt komolyan kérdezted? Szeretem Jessicát, és rohadtul szenvedek amiatt, hogy nem fogom visszakapni. Erre jöttök a hülye kérdéseitekkel - támaszkodtam meg feje mellett a szekrényen. - Mindegyikőtök bosszantani tud, de segíteni vagy biztatni, azt nem - mondtam hangosan. Páran körénk is gyűltek, de inkább néztek távolról, mert tudták, hogy nem szabad odajönniük. Ashley lesütötte a szemeit, nem tudott mit szólni. Ellöktem magam a szekrénytől, s nem bírtam idegességemben megállni, hogy ne szóljak be.
- Ti meg mi a faszt bámultok?! - kiabáltam. Feldúltan indultam el onnan, de egyet beleütöttem még a szekrénybe úgy, hogy az behorpadt. Kimentem a suli mögé, leültem az épület falának dőlve, és rágyújtottam. A szünet mindössze tíz perc volt. Abból eltelt három az incidens végett, de a maradék hét perc elég volt arra, hogy elszívjak mérgemben öt szál cigarettát.
*
Az órák unalmasan és nyomasztóan teltek el. Alig vártam a pillanatot, hogy kicsöngessenek, ami szerencsémre egy évtized után megtörtént. Ahogy kicsengettek, rögtön felpattantam, és köszönés nélkül távoztam a teremből. Egyenesen mentem ki a suliból, de nem tudtam akadály nélkül elérni a célomat. Valaki ismét a nevemet kiabálta.
- Justin! - hallottam messziről.
- Bieber - fordultam meg nevemet befejezve. Austin futott hozzám, viszont nem értettem mit akar, amit meg is érdeklődtem.
- Mit akarsz, Austin? - pásztáztam arcát nemtörődően.
- Jessicához mész?
- Nem, a nagyimhoz. Még szép, hogy Jessicához - fejeztem be, majd utamat folytatva megindultam. Austin vállamnál fogva fordított vissza maga felé.
- Justin! Vigyázz, mit mondasz!
- Kösz, haver! De nem kértem kioktatást - veregettem meg a vállát, s végleg ott hagytam. Egész nap megevett az ideg, most ahogy lábaim Jessicához vezettek, izgultam. Reménykedtem abban, hogy hinni fog nekem, és hogy helyrehozhatjuk még a kapcsolatunkat. Amint odaértem pár perc gyaloglás után, kezem már kopogásra kész volt. Nagy levegővétel után bekopogtam. A gyomromban a pillangók marcangoltak. A tenyerem megizzadt, és kissé bizonytalanná váltam. Mindez két perc leforgása alatt, ugyanis lassan nyílt az ajtó. Legszívesebben benyitottam volna, hogy ne húzódjon az idő. Az ajtó kitárult, mögötte pedig felfedezhető volt a lány, akibe oly szerelmes lettem. Arca a meglepődést és a megvetést tükrözte. Meglepődött, mert odaállítottam hozzá, és megvetett, mert megcsaltam. Ahogy szemeibe bámultam, vállaim egyre nehezebbek lettek, mintha követ raktak volna rá. Eléggé nyomasztó volt. Végül ő törte meg a csendet. Megkaparta torkát, hogy beszélni tudjon, aztán feltette a kérdést, amit szintén viszolyogva hangoztatott. Ezt nem akartam, de nem is tudtam, hol vagyok akkor, tehát egyáltalán tervemben sem volt az egész megcsalás, eszembe se jutott ilyen.
- Mit keresel itt, Justin? - kérdezte becsmérő hanglejtéssel.
- Beszélni szeretnék veled - mondtam nagyot nyelve.
- Gyere - lépett hátrébb. Fejével befelé biccentett, aztán ott hagyott, s bement a nappaliba. Becsuktam az ajtót, végül én is bementem. Levettem a táskámat, s ledobtam a földre. Jessa leült a kanapéra, én pedig mellé talán fél méterre, mivel láttam arckifejezésén, hogy még nem enyhült megvetése. - Hallgatlak - szólalt fel. Olyan kínos volt. Felnéztem rá, s megláttam ámultba ejtő szemeit, melyek már nem csillogtak.
- Jessica! Hogy is mondjam?! - sóhajtottam.
- Mit? Hogy megcsaltál? Ezt hogy lehetne szépen megfogalmazni? Mert szerintem sehogy - kapta fel a vizet, ami ismét nem jó jel volt.
- Nem tehetek arról, hogy drogot kevertek az italomba. Nem önszántamból csaltalak meg. Sajnálom - jelentettem ki hangomat felemelve, mivel feldühített a dolog.
- Hát talán nem hagyom ott az italomat vagy ha már ott hagytam, akkor nem iszok bele - mondta mindentudóan.
- Igazad van, nem figyeltem oda. Kérlek Jessica, szeretlek, és nem akarlak elveszíteni - mondtam végig könyörögve, és reménykedve. Közelebb csúsztam hozzá, és megfogtam a kezét.
- Nem tudom Justin - rázta lehajtva a fejét. - Szerintem ez nem...
- Mi nem?
- Nem működne már kettőnk közt - amint kimondta, szívem hevesebben kezdett el verni, a vér az ereimben megállt, s a fülemben kezdett el dobogni. Úgy éreztem elvesztem azt a személyt, aki igazán boldoggá tesz. - Te is más vagy, én is más vagyok - nézett fel rám.
- De kiegészítjük egymást - vágtam rá.
- Többé már nem. Időre van szükségem, és nem akarom ezt tovább folytatni. Nem menne. Szeretlek, de nem tudnék így meglenni, mert téged körbe ugrálnak a csajok, és tudom, hogy nőcsábász vagy. Majd találsz olyat, akit szeretsz annyira, hogy nem mész el bulizni nélküle vagy inkább vele leszel, mert rájössz, egy összebújós hétvége fontosabb, mint egy nyomorult buli - fejezte ki magát őszintén és tisztán. Igaza volt, de nem tudtam mindezt felfogni egyszerre. Szemeimben könnyek gyűltek, s lassan folydogáltak ki útjaikon. Torkomban akkora gombóc nőtt, mint egy focilabda, gyomrom pedig teniszlabda méretűre zsugorodott össze.
- Szeretlek, és... - nyeltem le nehezen azt a nagy labdát - remélem, megtalálod a boldogságot, mert különleges bánásmódot érdemelsz - simítottam rá arcára. Szemeiben könnyek gyűltek, ajkai pedig elnyíltak. Hüvelykujjammal rásimítottam alsó ajkára, ami forró volt. Meg akartam csókolni utoljára telt ajkait, és érezni akartam, hogy miket vesztettem el. - Kérlek, csókolj meg utoljára! - fürkésztem tekintetét. Nem válaszolt, amit beleegyezésnek véltem. Lassan közelítettem felé, először összeillesztettem ajkainkat, aztán egyszerre kezdtük el mozgatni sajátunkat. Kezeim arcán voltak, övé pedig mellkasomon és tarkómon. Fél perc után nyelvemet átcsúsztattam övéhez, és egymásét simogattuk. Lassú volt és minden érzésünket beleadtuk. Ekkor jöttem rá, hogy mit vesztettem el, s hogy többet kellett volna neki nyújtanom. Ezzel még nagyobb bűntudatot okoztam magamnak, amit meg is érdemeltem, mert hülye voltam. Nehézkesen szakadtunk el egymástól, amit bántam, ahogy az elvesztését is. Egy picit végigpásztáztam arcát, aztán lehajtva a fejemet, felálltam. Követte cselekedetemet. Felvettem táskámat, s elindultam ki az ajtó felé. Jessica jött utánam, utoljára még megfordultam az ajtóban, hogy visszanézzek rá. A szívem szakadt meg, viszont mikor meghallottam utolsó kérését, összetörtem.
- Justin! Ígérd meg, hogy nem keresel többet - folyt le arcán egy könnycsepp. - Szeretnék ezen túllépni.
- Hát persze, nem... nem foglak keresni, ebben biztos vagyok. Egyéb kérés?
- Fe... Fele... - nyögte, de hangja alább hagyott.
- Azt kéred, hogy felejtsük el egymást? - léptem hozzá közel elhűlve. Hogy kérhet ilyet? Úgyse tudnám kiverni a fejemből. Nem válaszolt, csak a földet pásztázta, majd bólintott. - Szerintem ezt te sem gondoltad komolyan - nyúltam álla alá, hogy felnézzen rám, ami sikeresen megtörtént. Szemeimből megindultak ismét a könnyek. - Úgyse tudlak elfelejteni, és te se fogsz tudni kiverni a fejedből. De ha te ezt akarod... Hát legyen - döntöttem el diplomatikusan. Arca és szemei fájdalmasan íródtak le tekintetem előtt. Tudtam, hogy most csak azért jelentette ezt ki, mert friss még ez neki. Viszont úgy lesz, ahogy megígértem neki. Nem keresem többet. - Ég veled, Jessica! - pusziltam homlokon. Nem szólalt meg, csak állt ott, teljesen megsebezve. Sajnáltam, és tudtam, hogy szeret, hisz mondta is, de az esze jobban meggyőzte, mint a szíve. Elfordultam tőle, s ott hagytam. Talán már sosem fogok visszajönni, belépni az életébe - gondoltam. Mindettől, amiket elhangoztatott és a szakítástól teljesen összetörtem. Nem tudtam, mi lesz velem ezek után, mert volt egy támogatóm, aki szeretett. Mellettem volt, és ezt elszúrtam.
