9. rész ~Nagyon rossz nap~

  ~ Jessica szemszöge ~

Kimentünk Austinnal az iskola elé szünetre. Találtunk egy padot, és leültünk. Körülnéztünk, jó páran már kint voltak, de a banda még nem. Lehet valami dolguk akadt. Mindegy is, most ez nem izgatott, hisz itt van barátom. 

- Mesélj! Mi volt tegnap este? - kérdezte. Gondolkodtam elmondjam-e neki, de nem tettem. Ha megtenném, kiakadna. 

- Épp tanultam, amikor csengettek. Lementem, és Justin volt az ajtóban. Meglepett. Aztán beljebb kerültünk, felmentünk a szobámba. Megcsináltuk a közös feladatot, majd mennie kellett. Tudod, kötelesség. - nevettem fel, oldva a feszültséget.

- Akkor rendes volt. Igazából csak ezt akartam tudni. - mosolygott - Kötelesség? Neki az a kötelesség, ha ribancokkal bulizni megy? 

- Kis aggódó. - röhögtem - Ezt meg honnan veszed? 

- Hát eléggé rossz dolgokat művel a srác. Bulizik, iszik, össze-vissza szórakozik. 

- Ugyanolyan, mint a banda többi tagja. - vontam vállat - Nyugi, nem kell aggódnod. - fogtam meg kezét. 

- Hát ja, valahogy úgy. - simította meg a kezem - De meg kell ígérned, hogy vigyázol magadra! 

- Austin. Nagy vagyok, tudok magamra vigyázni. - pusziltam meg. 

- Jó, mert nem akarom, hogy bántódás érjen. - ajkai szélesre húzódtak.

- Nem fog. Amíg itt vagy, nem fog. - követtem cselekedetét.

- Rám mindig számíthatsz Jessica! - ölelt magához.

- Te is rám Austin! Mindig, akármi legyen. - karoltam át.

- Ma ráérsz? - engedtük el egymást. 

- Nem is tudom.. - kuncogtam. 

- Egy kis időt szánhatnál rám. - nézett kiskutya szemekkel.

- Ne nézz így rám! - temettem arcom kezeimbe. 

- Nem tilthatod meg. - emelte el kezem.

- Mert akkor mi lesz? - kérdeztem.

- Megcsikizlek. - mosolygott nagyokat.

- Jaj de félek. - gúnyolódtam. Erre elkezdett csikizni, de már nem bírtam. - Austin hagyd abba, ez nem vicces! - röhögtem. 

- Még is nevetsz hülye lány. - röhögött velem. 

- Mert te vagy az okos. - nevettem tovább. Becsengettek. Elindultunk befelé, de útközben ráugrottam a hátára. Ő pont elkapta lábaimat, átkaroltam nyakát, és szaladtunk a terembe. 

Már majdnem ott voltunk, mikor Austin megállt a haverjaival beszélgetni. Közben én még mindig a hátán ültem, és onnan figyeltem.

- Jó csajom van? - nevetve biccentette felém a fejét Austin.

- Ennél jobb csajod nem is lehetne. - válaszolt Kevin. 

- Héj haver, azért csak óvatosan! - röhögött Luke. 

- Na! Durvák vagytok. - szálltam le barátomról.

- Még nem is próbálkoztunk. - mondta Kevin. 

- Te mekkora fasz vagy! - mondtam besértődve, s elindultam szekrényemhez. 

- Héj csajszi! Csak viccelünk. Nem kell magadra venni. Szépség. - rántott vissza Austin. Két centi volt köztünk. Nagyon közel kerültünk egymáshoz. 

- Austin. Ezt nem kéne. - suttogtam neki. Nem voltam zavarban, mivel volt már ilyen pillanatunk. Sokszor élveztük is. Mivel megszoktuk, nem volt kínos, de mégis hirtelen történt az egész. 

- Igazad van. Majd talán egyszer. - mosolygott.

- Talán. - mondtam bizonytalanul. Elléptem tőle, és a szekrényemhez mentem. Tankönyveimet megfogtam, becsuktam az ajtaját.
Az osztályba érve furcsán éreztem magam. Itt valami nem stimmel.
Helyet foglaltam fiúbarátom mellett, aki hamarabb beért mint én. A tanár bejött. Köszöntünk. Megkezdődött a franciaóra. Órán körülnéztem, feltűnt, hogy Justin nincs a terembe. Hol lehet? Egész végig ezen járt az eszem.
Pár perc múlva feleszméltem, hogy a tanár felszólít. Beszélgetnem kell vele. Persze franciául. Kérdezgetett, én meg simán lebonyolítottam a beszélgetést. Jól ment, szeretem a francia nyelvet. Olyan izgalmas amikor nem a saját anyanyelveden csevegsz, hanem más világnyelven.
A tanárnő megdicsért, amiért helyesen válaszoltam és hibátlanul. Hozzátette, hogy legközelebb ne máson járjon a gondolatmenetem, hanem csak az órán, mert ez egy iskola. Oké, képbe vagyok. Nem mondja nem is tudom, hogy hova jövök mindennap.
Feladta a házi feladatot, és elment a dolgára. Az órának vége, kicsengettek. A többiek is kimentek, csak Ashley és a banda maradt bent. Austin is lelépett a haverjaival. De mielőtt megtette volna, megkérdezte nem haragszom-e az előbb történtekre. Az igazat mondtam, nem haragudtam. Kellene? Ahogy említettem, volt már ilyen, akkor se kaptam fel a vizet. Inkább élveztük. De most kicsit rossz volt a helyzet. Túlságosan gyorsan történt, nem tudtam mit tenni.
Odamentem barátnőmhöz és a fiúkhoz. Pöppet furán érzem magam.
- Srácok! Hol van Justin? - érdeklődtem.
- Nem tudjuk. - felelte Oliver.
- Azt mondta, hogy mondjam el neked mekkora seggfej, mert valami nem rád tartozik. - szólalt meg Ashley.
- Várjunk azt tudtam, hogy seggfej, és jó hogy beismerte. - röhögtem.
- Jessica! Komolyan. Mi volt köztetek? - hangja kicsit idegesebb lett.
- Annyi, hogy tegnap este amikor elment, azt mondta, hogy várja a kötelesség. Mire megkérdeztem milyen kötelesség, azt válaszolta ne akarjam tudni. Ma is érdeklődtem, de csak feszültté vált. Erre nem tud válaszolni?! Most komoly, tiszta gáz.
- Figyelj Jessi! Ha valami nem tartozik rád, vagy nem akar válaszolni a kérdéseidre, hagyd, mert nem lesz jó vége. - szólt Ryan.
- Most ezzel fenyegetőztök? - kérdeztem hitetlenkedve.
- Nem, nem erről van szó. - válaszolt Ryan.
- Nyugi Jessi, nincs semmi baj. Csak szólt neked. - közölte Ash.
- Akkor miről? Persze nyugi mi?! Amióta ebbe a bandába tartozol te is szarsz rám. Alig töltünk együtt egy kis időt. - emeltem fel hangszintemet.
- Mi van? Előző szünetben is veled voltam. - kerekedtek ki szemei.
- Igen, a fiúkkal együtt. Délután nem járunk el sehova, már nincs ilyen.
- Miért ne lenne? És olyan nagy baj, hogy szerelmes vagyok?!
- Mert mindig velük vagy elfoglalva. Nem, de szakíthatnál rám legalább egy órát délután.
- Szóval téged az zavar, hogy velük vagyok. Jó, ha valami nem tetszik, akkor nem kell idejönnöd! - idegeskedett barátnőm. El se hittem, hogy ilyet mond. A szemem könnybe lábadt.
- Tudod mit?! Hagyjál békén. - a sírás jött rám. Megfordultam és kifelé startoltam.
- Jessica! Én nem.. - folytatta volna, de nem hagytam.
- Felejts el! Nem érdekelsz. - vágtam fejéhez. Hogy mondhatott ilyet. Nem kell odamennem. Én ilyet sose mondanék. Szíven ütött a dolog. A pulzusom csak növekedett. Szekrényemből kivettem a kisdobozom, és befutottam a mosdóba. Megmostam az arcom. Egy párszor rám tört újra a sírás, ahogy belegondoltam abba a pillanatba, ami előbb történt. Utoljára megtöröltem a képemet. Felkentem egy kis sminket. Remélem nem sírom el. Összeszedtem holmimat, majd visszacammogtam. Előző helyére tettem a dobozkát. Mivel nem tudtam belépni a terembe, a falnak dőltem. Már csak 3 órát kell kibírnom. És húzhatok haza.
Megvártam míg megszólal a csengő, hogy Austinnal tudjak beballagni az osztályunkba. Két perc múlva ott jöttek a haverjaival. Egyből meglátott, így hozzám szaladt.
- Szia drágaságom! - ölelt meg - Mi nyomja a lelked?
- Szia szívem! Igazán semmi. - morogtam az orrom alatt.
- Nem úgy látom. Na, ki vele! - nézett szemeimbe.
- Én.. én. Austin. Nagyon nagy baj lenne, ha ma nem találkoznánk? - majdnem elbőgtem magam.
- Ha nem szeretnél, akkor nem erőltetem. - mosolygott. Már amennyire tudott.
- Sajnálom, de most nem megy.
- Megértelek. De mi baj van? - tekintete aggódó volt.
- Majd elmondom. Most jelen pillanat nem tudom.
- Remélem. Kezdek aggódni. - látszott rajta, hogy sajnál.
- Nem kell. Minden rendben lesz. - ebben nem voltam biztos.
- Ha te mondod. - tekintetét a földre szegezte.
- Austin. Ígérd meg, hogy nem fogsz aggódni! - jó, ha aggódik értem. Jól esett, de nem kell. Megoldom a problémáim. Nagy vagyok már.
- Ezt nem tudom megígérni.
- Légyszíves! Értem. - simítottam kezeimmel aranyos arcát.
- Csak mert szeretlek, és nem akarlak elveszíteni.
- Én is szeretlek. Nem fogsz soha! - öleltem szorosan. Pár percig ölelkeztünk. Abbahagytuk, s a terembe mentünk tanításra.
Ashley sajnálkozó tekintetével találtam magam szembe. Most nagyon megbántott. Oly annyira, mint még soha.
A nap további része úgy telt, hogy barátommal voltam. Beszélgettünk, próbált felvidítani, sajnáltam, mert nem járt sikerrel. A veszekedést és még egyéb mást nem mondtam el. Most még nem. Idővel elmondom.
Később már az órán ültünk. Majd a többit is letudtuk. Ashley-t nagy ívbe kerültem. Ha ezt akarta, tessék megkapta.
Elköszöntem Austintól, puszilkodtunk, ölelkeztünk.
- Vigyázz magadra barátnőm! Nyugodj le! - simogatta hátamat.
- Vigyázok! Oké. Viszont te ígérd meg utoljára, hogy nem fogsz aggódni! - mondtam neki.
- Nehéz lesz, de megígérem. Szeretlek, és bízok benned. - tette szívére kezét.
- Köszönöm. Szeretlek. - adtam nagy puszit arcára - Szia! Majd hívlak.
- Ajánlom is! Szia! - integetett.
Hazasiettem. Útközben beugrottam egy étterembe. Vettem Chrisnek gyros-t. Magamnak nem vettem semmit, egyáltalán étvágyam sem volt. Gyorsra vettem lépteim. Nem sokára otthon voltam. Kinyitottam az ajtót, beléptem. Levettem a cipőm. Beindultam a konyha felé. Bátyám ott volt, és a nyakamba ugrott.
- Szia húgi! Hogy vagy? - érdeklődött.
- Szia bátyus! Jól, köszi. - erőltettem egy mosolyt.
- Hát nem úgy tűnik. - nem csodálom ,hogy nem hitt nekem, mert elég pocsékul néztem ki.
- Mindegy. Nézd, hoztam neked enni. - mutattam fel az ételt.
- Jajj! Köszönöm. Már éhen halok. - gyors puszit adott arcomra.
- Nincs mit. Elhiszem. Mikor keltél? - közben leült enni.
- 11-kor. Duffy-t elvittem sétálni, úgyhogy most neked nem kell. Meg lerendeztem. - pont megjelent szeretett kutyám.
- Uhh. Én akkor a suli padját koptattam. - guggoltam le kutyusomhoz - Köszönöm. Most nem lett volna kedvem elvinni.
- Mert kötelességed. - nyelte le a falatot - Azt meghiszem. Nem akarsz mesélni?
- Bocsi , de most nem. - utasítottam el. Tudtam, hogy nem fog kiakadni, mert nem akarok beszélni.
- De később muszáj lesz.
- Később. Most megyek. - felszaladtam a szobámba. Ledobtam táskám. Elmentem lezuhanyozni. Míg a meleg víz járta át testemet, a gondolatok cikáztak fejemben. Visszatartani nem fogom, így megeredtek könnyeim. 20 percig tartott a fürdés. Úgy döntöttem, hogy elmegyek egy kicsit levegőzni. Itthon nem bírok lenni. Kivasaltam a hajam, felöltöztem, egy sima farmer, rózsaszín lenge póló, majd kisminkeltem magam a szokásos módon. Telefonom kezemben, pénz a zsebemben. Bármi történjék legyen nálam.
Lelépkedtem a lépcsőn, egészen az előszobáig. Felvettem a fehér nike cipőm, amibe van egy kis rózsaszín is,   a jele pedig fekete. Szeretem, és kényelmes is. Felkaptam a fekete bőrdzsekim, a zsebébe csúsztattam iphone-om. Bátyámtól épp köszönni szerettem volna, de pont megjelent.
- Hova mész Jessica? - kérdezte.
- Kicsit sétálni. Remélem nem baj. - válaszolta.
- Nem, dehogy. Vigyázz magadra! - adott egy ölelést. Elköszöntünk egymástól. Én átléptem a ház küszöbét, hátam mögött ajtót zárva. Útnak eredtem. Csak mentem. Kiszellőztetem a fejem. Minden átgondolok. Mi hogy, és miért történt. Most lesz bőven időm.