2013. május 19., vasárnap

20. rész ~Barátság extrákkal~

Nagyon elkacagtunk Austinnal. Annyira bolond. Valakit mindig kiparodizált. Most az épp egy kutya volt, Duffy. Mivel még mindig elemében van, barátom nem hagyhatta szó nélkül.
- Kiszarta magát? Mert nagyon nem úgy tűnik.
- Hidd el, nem azt figyeltem! - nevettem.
- Ne tagadd! Biztos, hogy Duffyt nézted. Tudom. - lengette összekulcsolt kezünket.
- Tudod, én mással voltam elfoglalva. - néztem rá mosolyogva.
- Nem tudom. Ki az? - vigyorgott. Csak húzta a témát, amíg lehet.
- Ha elárulom kapok egy puszit? -
- Akár ezret is. - mosolygott.
- Te! - figyeltem arca minden kis részletét oldalasan.
Megállt, maga felé fordított, és mélyen a szemembe fúrta tekintetét.
- Szeretlek. - közel hajolt arcomhoz.
Megpuszilta, amit két teljes percig hagyott. Majd elemelte fejét. Pirulva lestem fülig érő ajkait. Szó nélkül mentünk tovább, öt perc múlva ismét felszólalt Austin.
- Na szívem, mit akarsz még csinálni? - érdeklődött.
- Most csak veled lenni. Drágám. -
Nem válaszolva folytattuk az utat. Csendben sétáltunk. Pár perc múlva Austinékhoz értünk. Kopogás, csengetés nélkül nyitottunk be.
- Szia anya! - kiabált barátom.
- Itt vagyok kisfiam, nem kell kiabálni! Nem százéves vagyok. - jött oda Austin édesanyja.
- Persze, persze anyu. - bólogatott.
Közben a fiú elvette kezemből a kutya pórázát, és odébb állt vele.
- Szia Jessica! Rég láttalak. Hogy vagy? - szúrt ki Nancy.
- Helo Nancy! Én is téged. Köszönöm, jól. Te - puszilkodtunk.
- Elviszem Duffyt inni. - szólt a srác.
- Jaj! Nagyon aranyos, még mindig. - kapta Nancy a fejét a kutyára.
Austin elment, magunkra hagyott. Mint mindig. Nem szerette soha, ha nagyon elbeszélgetünk. Vagyis, hogy milyen sokáig és csajos dolgokról. Inkább nem szerette hallgatni, mondjuk úgy.
Levettem a cipőm. Nancy beljebb vezetett, egészen a konyháig. Leültem az asztalhoz, majd elém tolt egy pohár narancslét.
- Köszönöm. - fogadtam el.
- Nincs mi, aranyom. Amúgy köszönöm, én is jól vagyok. Kissé fáradtan, de jól. - mosolygott.
- A munkában el lehet fáradni. - kortyoltam az ivóléből.
- Pontosan. Múltkor beszéltem Laurennel. - ült le mellém, átlósan.
- Igen? Annak örülök. Engem ma reggel hívott apa, és jól vannak. - beszélgettünk egy kicsit a szüleimről.
Anyáék nagyon szeretik Nancyéket. Ahogy mondtam, ovis korunk óta ismerjük egymást Austinnal. Anya és az ő édesanyja ezelőtt már barátnők voltak. Aranyos egy sztori, szerintem még hallani fogjuk.
Csevegtünk még tíz percig, aztán érdeklődtem.
- Mit szólnál, ha most elrabolnám Austin-t? -
- De, ha csak nem szó szerint értetted. - nevetett.
- Ugyan. Ismersz. - kuncogtam.
- Igen. - helyeselt - Jól van, elmehettek. - mondta.
- Köszönöm. - öleltem meg - Legalább nem leszek egyedül. - karolt át.
- Végre. - simogatta a hátamat.
Mire elengedtük egymást, Austin feltűnt a láthatáron.
- Előkerültél? - kérdezte anyukája.
- Mint látod, eltűntem. - mutatott végig magán a srác.
- Kis Humor Harold. - nevettem.
- Hát most na. - röhögve foglalt helyet, velem szemben.
Néhány másodpercig egymás szemeit szuggeráltuk. Végül nevetve ráztuk a fejünket.
- Kis szerelmesek. - néztünk egyszerre Nancyre, aki csak kacagott.
- Anya! Nem vagyunk együtt. - nyavalygott Austin.
- Hülye se vagyok! - szólt vissza anyja.

~ Austin szemszöge ~

Anyával nekiálltunk "vitatkozni". Mindig azt hiszik a szüleink, hogy együtt vagyunk Jessicával, pedig jól tudják, hogy csak barátok vagyunk.
- Majd egyszer megértik. - kacsintott rám Jess.
S a csönd után megszólalt a telefonja.
- Elnézést! - állt fel, és kiment.

- Nem mész pakolni? - kérdezett anya. De miért is?
- Miért?
- Mert náluk alszol.
- Hmmm.. de jól fogok aludni. - vigyorodtam el.
- Nagyon boldoggá tesz, igaz? - hangja komolyan csengett.
- Igen anya. Nélküle nem lennék az, aki. Szeretem, mint barátot. - a végén tekintetemet az ablak felé kaptam.
- Figyelj! Én nem nyaggatlak, se téged, se Jessica-t. Ő egy nagyon aranyos lány. És szinte lerí mindkettőtökről, hogy nem barátként szeretitek egymást. Tudom, hogy nehéz lenne többnek lenni, de ha ezt akarjátok, én megértelek titeket.
- Igen, nagyon aranyos. Majd eldöntjük, hogy mit akarunk. És köszi, hogy nem nyaggatsz. - birizgáltam kezemet.
Anya csak nevetett.
- Remélem összeszeded magad valamelyik közelgő hétvégére, mert nem sokára megyünk a tesómékhoz. - mondta.
- Már amennyire összefogom. Nem sok kedvem van... - fordultam el - Jessit itt hagyni. - szóltak a szavak magamnak.
De hiába, édesanyám mindent hall. Közben italt töltöttem.
- Sejtettem. mondanám, hogy jöhet, de mivel Laurenék elutaztak, Chrisszel van otthon, és suliidőt is elvesz egy-két nap.
- Ne kínozz! Még suliba se tudok menni, a haverokat se látom. - csak dőltek a szavak belőlem, testemmel pedig a pultnak dőltem, kezemben egy pohár narancslével.
- Ez van Austin! Ilyenkor van időnk, sajnálom. Majd beszélgettek telefonon. - jött oda hozzám.
- Abban biztos lehetsz. Nem fogok elszakadni a telefonomtól. - ittam le a fél poharat - Melyik hétvégén megyünk? - kíváncsiskodtam.
- Vagy a jövőhéti, vagy az azt követő hétvégén. De pénteken indulnánk. Különben meg inkább jövőhét pénteken. - miután elmondta a mondat végét is anyu, Jessica lépett be a konyhába.
- Remek! - tettem le az üres poharat.
- Valami gond van? - kérdezte a velem egykorú lány.
- Én megyek mosni, szóljatok, ha elmentek! - vette kifelé az irányt anya.
 2 másodperc után, nyoma sem volt.

Large

- Baj van, Austin? - lépett magánszférámba Jessica.
Kezei hátamat kezdték simogatni, szemeivel enyéimet babonázta meg.
- Nincs. Mindjárt mehetünk, de előtte még össze kell pakolnom. - rajtoltam volna, ha nem szorít a pulthoz.
- Nem versz át. Ki vele! Addig nem megyünk, míg nem bököd ki mi bajod! - nézett édesen, megértően.
Ilyenkor tudom, hogy nem szabadulok.
- Jövőhét pénteken elutazunk anyu testvéréhez. - mondtam el egy szuszra, elkerülve tekintetét.
- Addig élvezzük egymás társaságát. - állam alá nyúlt, s maga felé fordította fejemet. Lassan közeledett, míg ajkaink érintették egymást, megállt.
- Szeretlek Austin! Ha erre van most szükséged, megadom, de ne légy szomorú, mert nem bírlak így végignézni. - éreztem ajkai mozgását enyémeken.
Átkaroltam gyengéden derekánál, továbbá közelebb húztam magamhoz, ha ezt még lehetett. Kicsit felnyögött. Most nem bírtam megállni. Kívántam csókját. Édes ajkait.
- Szeretném érezni ajkaidat! - nyögtem ki.
Ő csak felnevetett.
- Én is! A tiéidet, ha ezt megtehetjük. - suttogta.
- Szerintem nem lesz belőle nagy ügy. - mosolyogtam.
Végül ajkaink egybeforrtak. Lassan mozogtak egymáson. Másodpercek elteltével nyelves csók lett az egészből. Érzékien simogatták nyelveink a másikét. Élvezettel csináltuk. Éreztem, hogy most ez kellett mindkettőnknek. Ezután is barátok maradunk, hiszen még nem vesztettük el a fejünket.
Majd elváltunk egymástól.


- Ez tetszett. - mondta Jessi.
- Nekem is. - vigyorogtam.
- Örülök. - szemei csillogtak.
Nyakam köré fonta kezeit.
- Jessica! Menjünk pakolni! - szóltam kedvesen.
- Igazad van. - fordított meg vállamnál fogva.
Ráugrott hátamra, én pedig reflexszerűen elkaptam lábait. Felfutottam vele a lépcsőn, mire felértünk a szobámba, leszállt rólam. Megfogta a táskám, s szekrényemhez lépett.
Odamentem mögé, óvatosan körbefontam derekát kezeimmel.
- De szeretlek. - adtam puszit nyakára.
- Na.. - röhögött - Mire van szükséged? - bámultunk a ruháim közé.
- Rád. - ismét megpusziltam, most az arcát.
- Imádlak. - nézett rám válla felett - Most komolyan?!
- A piros pulcsim, ott az a farmerom, az a pólóm, az a kettő is kell, plusz fiókban van boxerem. - mutogattam összevissza a polcok közt.
- Aha. - kibújt kezeim közül, majd kihúzta fiókomat.
Kivett belőle két boxert, a másikból egy fürdőnadrágot. A legfelső polcról három különböző színű pólót, fehér, piros, fekete. Elemelt egy farmert a középső polcról. Balra nyúlva a vállfáról egy inget vett le. Mindezt bepakolta a hátitáskámba. Megfordult, az asztalomhoz ment, elrakott egy fejhallgatót, majd rátette egyik vállára a táskát.
Eszméletlen ez a lány. Bármit kér, én megteszem neki, mert szeretem. Ha ő nem lenne, én nem az lennék, aki mellette vagyok. Miatta vagyok az a fülig érő mosolyú srác. Ő hozza ki belőlem. Imádom. Mindenét. A hangját, a szemeit, mindenét. Gyönyörű. Vele mindent meg tudok beszélni, olyan nincs, amit nem. Ha valamelyikőnk valamit titkol, úgyis észrevesszük.
Rákérdezünk egyszer, és ha nem akarja elmondani, akkor hagyjuk, gondolván "majd elmondja, ha úgy tartja a kedve". Nagyon régóta ismerjük egymást, nagyon jó barátok vagyunk, leírhatatlanul. Ő az a lány, aki mellett ott szeretnék lenni, és támogatni mindenben, élete végéig, mint fiúbarát. Mert igen, létezik Fiú-lány barátság (!!!).
És tudom, hogy nem akarom elveszíteni Jessica-t. Azzal pedig annyit tehetek, hogy odafigyelek rá, s nem adjuk fel a barátságunkat szerelemre.

- Mehetünk. - zökkentett ki gondolatomból.
Felém fordulva nyújtotta kezeit. Megfogtam, így indultunk lefelé. Lent anya fogadott minket csípőre tett kézzel.
- Kis szíveim. - csapta össze tenyerét.
- Aranyos vagy. De nem járunk. - mondta Jessi.
- Jól van. - mosolygott, majd amikor nem figyelt a mellettem lévő lány, anya rám kacsintott.
Elengedte kezemet, majd a cipőkhöz rohant. Eltett egy adidas cipőt. A fontos dolgot kihagytam. Mivel nagyon figyelmes, sapkát is rakott el nekem.
Végül összehúzta táskám cipzárját, s felém tartotta. Felkaptam a hátamra. Nem volt nehéz. Szépen cuccolt össze barátnőm (haver).
Felkaptuk cipőnket, és elköszöntünk anyától. Duffyt pedig pórázra kötöttük.
- Szia anyu! - öleltem magamhoz.
- Szia kisfiam, majd hívj! - ölelt vissza.
- Helo Nancy! Jó volt látni, majd gyakrabban jövök. - puszilkodtak Jessicával.
- Hello édesem! Igen, téged is. Az jó lenne, szívesen látunk!
- Köszönöm. - ezzel startoltunk kifelé.
- Érezzétek jól magatokat, fiatalok! - mondta hangosan utánunk anya.
Mi csak integettünk. Duffy meg szép lassan sétált mellettünk.

~ Justin szemszöge ~

Miután kiraktam Jessica-t, Sidneyhez vettem az irányt. Tuti valamit megtudott. Szóval jöhet a kötelesség. Úgy tíz perc után odaértem házához/ házukhoz. A szülei gyakran nincsenek itthon.
Szépen leállítottam Ferrarim motorját. Kivettem a kulcsot, kiszálltam. Egy gombnyomás és pittyegés után bezáródott a jármű minden ajtaja.
A kerítéskapunál álltam. Rövidke csöngetés után nyílt is a kapu. beléptem a lány szüleinek tulajdonára, magam után becsukva az ajtót.
Be sem kellett kopognom, a bejárat egyből nyitódott.
. Justin! - húzta el a nevem.
- Szia! - mosolyogtam féloldalasan.
- Csukd majd be! - ment beljebb otthagyva Sidney.
Ahogy mondta, beléptem, megfordultam ajtót becsukva. Előre indultam el, a lány után.



Bocsánat. Sajnálom. Tudom, hogy megígértem. Ezért fel is pofoztam magam, mert megérdemeltem. 
Itt van a rész. Huszadik. El sem tudom hinni, hogy idáig eljutottam. Ez csak is miattatok van. Amiért itt vagytok, és néha mutatják páran. Komival kifejezve persze. A többiektől is várom, kíváncsi vagyok ők is, hogy mit szólnak, mi a véleményük. 
Annyira édesek vagytok, de komolyan. Nem gondoltam volna, hogy ez lesz a régi -unatkozásomból-. 
Imádlak titeket. Boldog vagyok, hogy ilyen olvasóim vannak. 
Komolyan, ha még egyszer ilyen lesz, hogy kések, levideózom, ahogy felpofozom magam, s felrakom. Komolyan! 
A részhez annyit, hogy próbáltam szépen írni. Hosszú lett, amit persze megérdemeltek. És még annyit elárulok, hogy most fognak jönni az izgalmak. 
Puszi mindenkinek! :) <3 

4 megjegyzés:

  1. Elsőőő*.*
    Imádtam, mint minden részt eddig.
    Austin is mérhetetlenül imádom, szóval örülök a csóknak. Remélem fognak pajzánkodni :DDD

    Köszönöm a díjat, kitettem a love storyba, ha gondolod nézd meg♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aaaz:D
      Huhh, nagyon boldog vagyok!
      Ajaj, mikre nem gondolsz?! :D
      Nagyin szívesen ♥

      Törlés
  2. jujjjjj nagyoon jóó lettt már nagyon vártam a részt mert IMÁDOM eszt a blogot KŐVIIT :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jujj köszönöm.:D De örülök neki.:DD

      Törlés