2013. április 7., vasárnap

1. rész ~ Új fiú ~

Reggel mély álmomból az ébresztő csörgése keltett fel. Az óra 07:00 mutat. Mindjárt indulok suliba, készülődnöm kell. Gyors kikeltem az ágyból, és már öltöztem is. Közben kimentem a konyhába inni egy pohár vizet. Rohantam a fürdőbe, miközben elestem a kutyámba. Igen, van egy kutyám. Annyira aranyos.
Fogat mostam, arcot mostam, kivasaltam a hajam, és egy kis smink, hogy eltakarja az álmosságot. Ezután felkaptam a táskám és rohantam is venni a cipőmet. Anya lent volt a nappaliba.
- Jó reggelt anya!- adtam puszit neki.
-Neked is jó reggelt kicsim!- köszönt.
Majd mentem, belebújtam a cipőmbe. Anya jött és adott egy kis zsebpénzt. Elköszöntem tőle, aztán gyors léptekkel siettem a suliba.
Útközben hallgattam egy kis zenét, hogy felrázzon. Öt perc múlva a gimi elé értem, ahol barátnőm már várt. A fiúk is ott lógtak, bandában. Ashley is jó helyen áll, pont előttük kell elmennem. Odafutottam hozzá, mire letámadt. Megölelt jó szorosan.
- Sziaaaa! - köszönt nevetve.
- Sziaa! - mondtam- Tudom, hogy nem nézek ki valami jól, de azért nem vagyok ennyire röhejes!- vágtam furcsa fejet.
- De igen is jól nézel ki! És ez nem csak az én véleményem. - mosolygott tovább.
- Hogy-hogy nem? Most mi van? - nem értettem semmit.
- A fiúk jobban megnéztek, mint a suli ribancait! Majd kiesett a szemük. Köztük az új srác is.
- Nem hiszem el. Új srác?
- És az osztálytársunk.
- Na már csak ez hiányzott!
A csengő megszólalt, indultunk órára. A srácok is jöttek utánunk. Pont ide kellett jönnie. Megint egy új osztálytárs. Ha már abban a bandában van, biztos egy tuskó. Ők arról híresek, hogy felszednek valamiféle csajt, beviszik az ágyukba, majd ott hagyják. Cigiznek, isznak, és még egyéb ilyen dolgok. Ezért kerülöm azt a társaságot. Nem vagyok rájuk kíváncsi.
Beértünk a terembe, elfoglaltuk a helyünket. A tanár már beért, és elkezdett beszélni.
- Sziasztok skacok! Mint mindenki látja új osztálytársatok van. - A srác pedig a tanár mellett állt. A hátam mögött meg csak ezt hallottam.
- Úristen, de helyes!
- Oh, azt hiszem szerelmes vagyok!
-Áhhhh , hogy lehet valaki ennyire jóképű?! - Pár lány olvadozott. Tényleg helyes bevallom, de biztos nem jönnék vele össze.
- Ő itt Justin! Lányok, azért ne olvadjatok el! - mondta tovább a tanár, mire elkezdtünk nevetni, és a pár lány elpirultak. Hasonlítottak a rákhoz.  - Menj ülj le a helyedre! - majd le is ült, hátra a srácokhoz.
Nem volt unalmas az óra, mert nevetgéltünk a tanárral. Nagyon jó fej, bírom. Pár perc múlva kicsöngettek. Mindenki kiment a teremből. Ash letámadt.
- Jessica! Elmegyünk moziba? - nézett kiskutya szemekkel.
- Persze drága barátnőm.- mosolyogtam hatalmasat.
- Milyen jó volt ez az óra!- röhögött.
- Áh nagyon nagy volt. - röhögtem vele - De a lányok nem hagyhatták ki, hogy ne nyavalyogjanak a hátunk mögött.
- Jaa, de jól beégtek. - nevettünk tovább - Tényleg te mit gondolsz Justin-ról ?
- Nem ismerem, és nem is akarom megismerni.
- Huhh, téged aztán tényleg nem érdekel!
- Miért? Mit kéne tennem? Istenítsem?
- Ahogy gondolod. - nevetett fel Ash.
- Miért neked bejön?
- Nem, de azt meg kell hagyni, hogy helyes!
- Na ebben igazat adok, mert az!
Majd még beszélgettünk. 10 perces csevejünk után, vissza kellett mennünk órára. Ahogy a terembe értünk, a tanár már ott is termett.
- Sziasztok gyerekek! Elkezdeném gyors az órát. Szóval, párokban lesztek, amiket már kiválasztottam. - Felsorolta kik lesznek párban. Reménykedtem, hogy Ashley-vel leszek együtt.
- Jessica, te leszel a kis helyes Justinnal! - Ahogy ezt a tanár kimondta a fiúk elkezdtek beszólogatni.
- Juj ott lesz valami!
- Justin, azért nem kell egyből rámozdulni!
- Hülyék vagytok! - nevetett egy kicsit Justin.
A srác mosolyogva ült le mellém. Aztán a feladatokat megkaptuk, és elkezdtük csinálni. Házit is párba kell megoldani, mert ez házi dolgozat is. Nem a legkönnyebb. És mit mondjak, nagyon örülök, hogy vele kell lennem. Aligha csinált valamit. Végig csak nézett órán, meg nyomogatta a telefont. Úgy látom ez is rám marad. De nem fogom magam hagyni.
Ashley is a bandából az egyik sráccal van párba.
Ennek az órának is vége. Az egész nap úgy telt el, hogy a fiúk beszólogattak, és az új srác mindig engem figyelt. Idegesítő volt. Barátnőm is észrevette. Majdnem beszóltam neki, de inkább hagytam és kerültem.
Vége a napnak, mehetek végre haza.
Hazaértem, a lakás csendes  és üres. Nincs itthon senki. Levettem a cipőm, beljebb mentem, Duffy ott ült.
Istenem de édes! Megsimogattam, elindultunk a konyhába, ahol adtam neki ennivalót, friss vizet. Felszaladtam ledobni a táskám, míg a kutyám eszik. Visszafutottam, felvettem a cipőt, megfogtam a pórázt. Szóltam Duffynak.
- Gyere Duffy! Megyünk sétálni. - Azzal befejezte az evést, felkapta játékát és futott felém. Ráadtam a pórázt, kiértünk a házból, bezártam az ajtót, s elindultunk. A kutyaparkban játszottam vele, nagyon élvezte. Kis édes. Jó egy 1 óra múlva hazamentünk.
Elmentem lezuhanyozni, felvettem egy otthoni szettet. Duffy aranyosan kiterült a nappali padlóján. Egyszer csak megcsörren a telefonom. Megnyomtam a zöld gombot, és a fülemhez emeltem a készüléket.
- Sziaa anya! - szóltam bele.
- Szia kincsem! Azt szeretném mondani, hogy két órával később érünk haza apáddal. Gondoltam szólok, mielőtt pánikba esnétek. Sietünk haza!
- Ohh rendben! Siessetek! Szia puszi! -köszöntem el.
- Úgy lesz! Szia drágám, puszi! - majd letettem a telefont.
Megkajáltam, és most megyek tanulni. Már mindjárt kész vagyok. A telefonom ismét jelzett, de most sms-t kaptam Ashleytől: " Elengedtek, szóval megyek érted. Puszil drága barátnőd!<3 "
Abbahagytam a tanulást, és átöltöztem. Sminket is raktam fel egy kicsit. Telefont, pénzt , ilyeneket elraktam a kis táskámba. Felugrottam , mert a kutyám ugatott. Csöngettek. Leszaladtam, és kinyitottam az ajtót.

8 megjegyzés:

  1. Szia Niki!

    Már vártam, hogy itt legyen az első rész! Nagyon örülök neki! *.* Justin rejtélyes, ami csak jó lehet! :D ÉS együtt fognak dolgozni, ami szintén jó, mert fognak ott a dolgok alakulni! :D Meglátjuk, hogy hogyan fognak történni a dolgok. Siess a következővel! Puszi! Enchil! <3:)

    VálaszTörlés
  2. Sziaa Enchi!

    Tudom, hogy vártad!:D Örülök, hogy örülsz.:) Majd kiderül mi lesz ott! :D Igen-igen. Sietek! Pussza<3!

    VálaszTörlés
  3. Szia Niki! :)
    Nagyon tetszik a történet, így tovább! ;) Várom a következő részeket! :)

    VálaszTörlés
  4. Nos akkor én is kezdem talán a legelején:)Enchil oldalán volt feltüntetve a blogod és gondoltam,hogy akkor én is benézek,és most itt vagyok.Nagyon tetszett az első rész.Szóval Justin bámulja Jessicat....hm ez jól kezdődikXDVárom a következő részt,úgy,hogy siess:):D

    VálaszTörlés
  5. Vanessza köszönöm.:)
    Szia Nikolett! :D Ahh, akkor jó.:) Amit hamarosan hozni fogok.:)
    troublemaker Nagyon örülök neki.:D Rendben, sietek!:)

    VálaszTörlés
  6. szia ! nekem nagyon tetszik ez a blog , mivel imádom justint és austint is :) nagyon ügyesen írsz csak így tovább nekem is van blogom bár nem ennyire jó de ha van kedved olvasdd el: http://wervlvc.blogspot.hu/ :)

    VálaszTörlés
  7. Szia/Sziasztok! Most találtam rá a blogra, és szó szerint elájultam. Tehetséges vagy, az nem vitás! Remélem nagyon sikeres lesz a blogod, további sok szerencsét! :) Puszil: Emily♥

    VálaszTörlés