2013. május 15., szerda

19.rész ~Vegyes érzelmek~

Miután letettem a telefonom, belemerültem a habos vízbe. 10 percig kényeztettem a testem a víz melegével. Annyira jól esett. Másnaposan. Mondjuk nem is igazán. A fejfájásom elmúlt, már Justinnál. És most már jól vagyok. Remek ötlet volt a forró vizes fürdő.
Justin-t említve, ha már itt járunk.. Ez a srác egyre furcsább. Olyan rejtelmes. Meg hangulatváltozó. Egyik pillanatban tök rendes, a másikban meg perverz. Amikor mondtam neki, hogy nem csak engem látott már fehérneműben, akkor is elgondolkodott.
Nagyon nincs rendben a srác. Ezt nem hagyom annyiban. Főleg, hogy új. Majd kiderítem a kis titkait, mert tuti valamit rejteget. Addig nem nyugszok, míg utána nem járok.
Igazából békén hagynám, de idejön, és első nap rám veti magát. Nem olyan lány vagyok, hogy bármilyen srác, valamiféle szívtipró elcsábíthat. Sokan ismernek, ők nagyon jól tudják, hogy nemcsak kedves tudok lenni. Az újakat elviselem, akik ebbe az iskolába jönnek. Örülhet neki, hogy még rendes voltam vele. Azt viszont nem sejti, ha tovább szórakozik, akkor kikészítem. Bunkó leszek. Lehet, hogy ott a banda, akiket közülük már úgy ahogy kedvelek, ám még kell idő, hogy velük is ellegyek. Ők is tudják, hogy milyen vagyok, mégse értem, miért én kerülöm őket. Vagyis nem szeretem őket. Mármint ez úgy jön le, mintha félnék tőlük. Pedig egyáltalán nem.
Visszatérve Justinra nem akarok rosszba lenni vele, csak tudjátok nem szeretem, ha szórakoznak velem, és kihasználnak.
Mondjuk azt nem tagadom, hogy helyes, jó teste van és hogy jó fej tud lenni. Az tetszett, amikor levitt a partra. Élveztem. Viszont ott bújt ki a szög a zsákból.
" - Miért kell neked mindig belém kötni? - kíváncsiskodtam.
   - Mert te olyan személy vagy, akivel lehet szórakozni. "
Itt jutottam arra az elhatározásra, hogy nem hagyom magam, és igen, én is játszadozni fogok vele. Csakhogy nem holmi ribanc vagyok. Mostantól nem fog játszadozni, pláne mikor jön a közös projektet csinálni, mert elküldöm melegebb éghajlatra, és megtudja milyen a másik énem.
Tudok aranyos, cuki, kedves, jó fej, törődő lenni. Továbbá tudok bunkó, flegma, megalázó is lenni.
Ha már ez jött ki a témából, elárulom, ezek igazak. Amikor év elején bekerültek a gólyák, olyan szinten megszívattuk őket, hogy majdnem kirúgtak minket tizenegyedikes létünkre. Abba beleértve Ashley-t, Austin-t, Nick-et, engem.
Austinék bevezettek két csajt a férfi mosdóba, mert ők nem tudták merre van a női. Így a srácoktól kérdezték meg. Aztán faképnél hagyták őket, úgy hogy sikítozva jöttek ki, pont akkor, amikor az egyik tanár arra ment, és kérdőre vonta a két lányt.
Ashley wc papírt rakott az egyik srác táskájába, persze a tudta nélkül, aminek a felét éppenséggel a földön húzta végig az iskola folyosóján.
Én pedig ugyanúgy egy srácot fogtam ki, aki tipikus - több csajt megkapok - fajta. Odamentem, elcsábítottam, és amikor arra került a sor, hogy megcsókoltuk volna egymást leöntöttem kávéval, mindenki előtt. A fiú azóta már nem olyan, amilyen volt.
Ezeket mind végignéztük , persze volt még jó pár, amiket nagyon élveztünk. A végén már kiderültek a dolgok, mert szóltak az igazgatónak, aki majdnem kirúgott minket. Ehelyett három hét folytonos bünti, plusz házi feladatok vártak ránk. De a jókedvért megérte. Nem utolsó sorban meg, hogy azóta kerülnek minket az érintett személyek.

Eszmefuttatásom után, kiszálltam, beszárítottam gyors a hajam. Bedugtam a hajvasalót. Kimentem a fürdőből a szekrényemhez. Öt perc elteltével kiválasztottam a napi szettemet. Felvettem egy cicanadrágot, egy kék lenge blúzzal.


Visszaballagtam a tükör elé, kivasaltam egyenesre a hajam. Fogat mostam, arcot mostam. Kisminkeltem magam, csak egy kicsit. Végül befújtam magam a kedvenc Britney Spears parfümömmel. Nem sokat, de nem is keveset fújtam. Kezemre egy-két karkötőt húztam.
Telefonommal rohantam le a lépcsőn, miután kihúztam, és lekapcsoltam mindent. Besiettem a konyhába, elvettem egy banánt, közben az órára néztem. Mindjárt ott kell lennem Duffyval a kutyaparkban.
Fordulásomban ránéztem a hűtőre, amin ott volt az a cetli, amit még Chrisnek írtam. Szóltam kutyusomnak, az ajtó felé menet.
- Duffy, hozd a pórázt! - egy perc se kellett, már ott volt az ajtóban. Szájában a pórázával, s játékával.
Rátettem azt, majd bezárva a bejárati ajtót, indultunk el.
Útközben megcsörgettem testvéremet.
- Szia bátyus! - szólaltam meg.
- Szia húgi! Hogy vagy? - kérdezte álmosan.
- Hallom most keltél. Amúgy köszönöm, jól. Te? - mosolyogtam. Amit persze ő nem lát, de ismer már.
- Nyugi, nem keltettél fel, mert már reggeliztem. Én is. Csak másnapos vagyok. Remélem reggeliztél rendesen. - parancsolt a végén.
- Már megnyugodtam. Jól van. Uhh, én is az voltam. - röhögtem - Persze, nagyon finomat. - nyaltam meg a számat Justin ételére gondolva.
- Hazamegyek, kapsz. - nevetett - Az a lényeg. - mondta.
- De félek. Mert te nem voltál berúgva. - kuncogtam - És mikor jössz haza?
- Jól van na. Kvittek vagyunk. Nem tudom, szerintem holnap. - válaszolt.
- Pontosan. Rendben, kibírom. -
- Aranyos vagy. Sietek majd haza. -
- Oh, oké. Leteszem, mert Duffy rángat. - mondtam miközben kutyám, majdnem elrántott.
- Hajrá Duffy! Oké, vigyázz magadra, szeretlek! - nevetett fel.
- Köcsög vagy. Rendben, te is, szeretlek! - vettem el fülemtől a készüléket.
Kinyomtam. Ezzel folytattam az utat. Nyolc perc múlva már a házi kedvenc köröket futott a parkban. Örömmel néztem, milyen boldog. Aranyos, szeretem.
Balra fordulva barátomat láttam jönni.
- Austin. - ugortam a nyakába.
- Jessica. - ölelt meg.
- Végre látlak. - félig elengedtem.
- Hiányoztál már. - mondta puszit adva arcomra. Elpirultam.
- Te is bolond. - fordultam el.
Mögém jött és átkarolta derekamat. Úgy néztük a többi kutyát. Meg a gazdájukat. Nem sokkal később, leültünk egy padra beszélgetni.
- Képzeld Justinékkal buliztam, és Ashleyvel kibékültem. - mosolyogtam.
- Látom nem esett bajod. Annak örülök. - vigyorgott.
- Hát nem. Csak totálisan berúgtam, a fele estre nem emlékszem. - röhögtem.
- Neked nem szabad alkoholhoz nyúlni. - nevetett velem.
- Az igaz. Te mit csináltál? - kérdeztem.
- A srácokkal kosaraztunk, este az utcákat jártuk, és énekelgettünk, meg ordítottunk. - vigyorodott továbbra.
- Az nagyon király lehetett. Ott lettem volna. - tekintettem le földre mosolyogva.
- Brutál volt. - állam alá nyúlt, felé fordultam - Jessica. Érted bármikor ismételünk. - mondta.
- Imádlak. - adtam lágy puszit, majdnem szája szélére. Elértem azt, hogy belepirult. - Elpirultál. - kacagtam.
- Egyszer. - ült közelebb hozzám.
- Nem, ez nem az első eset. - nevettem.
Oldalamhoz nyúlt, és csikizni kezdett. Még ott voltunk egy órát. Sétáltunk, nevettünk, szórakoztunk. Austin elkezdte Duffyt kifárasztani, aztán fordított helyzet lett. Barátom kifeküdt, a négylábú eb körbeugrálta, és a képét nyalta.
Ezután elindultunk valamerre. Az a valamerre Austinékhoz. Útközben ismét egymás kezét fogtuk összefonva. Annyira jól érzem magam Austin mellett. Fogalmam sincs mi lenne, ha nem ismerném. Elveszett, és boldogtalan lennék. Mindig feldobja a kedvem. Imádom. Ahogy hülyéskedik, a mosolyát, mindenét. Anyának leesett, hogy nagyon jól megvagyunk, s azt vette le, hogy én szerelmes vagyok belé. Pedig nem vagyok. Egyszerűen tényleg létezik fiú-lány barátság. De néha tényleg nem tudok kiigazodni az érzéseimen. Az a vonzalom.


Meghoztam ezt a részt is. Olvassátok örömmel. Én is ezt teszem a komiknál. Köszönöm.:) Aranyosak vagytok. Szeretlek titeket. <3 
Pénteken hozok részt, vagyis remélem, mert nagy bajok lesznek. 
Szokták mondani, hogy: "Hülyének néznek, amikor nevetni kezdek". Nyugodtan mondjátok azt, hogy az író a hülye. Mert ami a blogban van, amit beleírunk, az a saját énünket mutatja meg. És igen, nagyon bolond vagyok. :D Ezer puszi mindenkinek.<3

6 megjegyzés:

  1. Újabb remek résznek lehetünk szem tanúi. Imádtam.
    Kérésed számomra parancs.
    Olvasom telón, megint mosolygok magamban meg vágom a fejeket erre anya:
    -Kislányom minden rendben?
    -Nem. Egyáltalán nincs. Amikor Niki blogját olvasom. Soha.
    Olyan hülye.
    -De hát ilyet ne mondunk másra.
    -Ő mondtaa
    xdddd

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Újabb résznél köszönöm. Örülök.:)
      Áááá, most szakadok. :D Nyugodtan mondhatod, hogy én vagyok a hülye, nem ti tehettek róla. :D

      Törlés
  2. nagyon jó lett, benne vagy még egy cserében? Ez Justin Bieber-ről szól http://myunclesfriend-justinbieber.blogspot.hu/ nálam válaszolj és én is ki teszlek!

    VálaszTörlés