22. rész ~Éjszakai lógás~

Később a nevem hallatára keltem. 

- Jessica. - szólt a hang.

- Hmmm.. - hessegettem kezemmel. 

Közben szemem csukva volt. Ezzel is jeleztem, hogy hagyjon aludni a bizonyos emberke.

- Jessica. - szólt ismét a hang. És már tudom is kié. 

Mosolyogva fordultam hátamra. Még mindig csukva volt szemem. 

- Mennyi az idő? - kérdeztem.

- Fél tíz van. - mondta Austin.

- Mi van? - pattantam fel.

- Csak vicceltem. - röhögött.

 De már a hasát fogta, s nem bírta abbahagyni. Visszaültem az ágyra vele szembe. 

- Köszönöm. - mosolyogtam - Hogy kerültem a szobámba? - néztem körül.

- Elaludtál lent a kanapén, én pedig felhoztalak. - felelt rám nézve.

- Aranyos vagy. - simítottam kezére. 

- Semmiség. - vigyorgott.

- Van ötleted mit csinálhatnánk? - kíváncsiskodtam. 

- Talán... Te neked? - kérdezett.

- Szerintem egyre gondolunk. - kuncogtunk. 

- Telefon elő! - keresni kezdte telefonját. 

- Hajrá! Addig megkeresem a sajátomat. - álltam fel. 

Hallottam, hogy Aus beszélni kezd a telefonba.

- Csá haver! 

- .....

- Jöttök az utcára? 

- ..... 

Aztán eltűntem a hallótérből. Tehát értelemszerűen lementem az alsó szintre. Biztos, hogy ott lesz a telefonom. Amint leértem, meg is találtam. Kiszúrta a szemem. A nappali kanapéján feküdt. Odacammogtam érte, s kezembe emeltem. 

Feloldottam. Furcsa módon senki se keresett. Kivételesen, végre. Már sokszor az agyamra megy, hogy egy szabad percem sincs. Nem tudok egy dologra összpontosítani, mert más mindig zavar. 

Persze örülök, hogy így aggódnak, és törődnek velem. Ám túlzásba viszik. 

Kezembe tartottam elektromos készülékem. Beléptem a konyhába. Éhes vagyok, ennem kell valamit. Kinyitottam a hűtőt. Kerestem valami szendvicshez való ételeket. Találtam egy perc alatt. Összeraktam két szendvicset. Enni kezdtem, mire barátom mellém vágódott a pulthoz. Mivel ott ültem, és tömtem a fejem, hirtelen ült le mellém. 

Elemelt a tányéromról egy szendvicset, s teli szájjal förmedtem rá.
- Héééj, a kajám! Csinálj magadnak! - vettem volna el tőle az ennivalót.
- Elég neked egy is! Ne egyél annyit, hagyj másnak is! - állt fel, kezében a szenyával.
- Így is alig eszek, és különben meg, éhes vagyok. - nyeltem le a falatot.
- Hát most én is éhes vagyok. - harapott egy nagyot.
- Mindegy... - ültem vissza, mivel időközben utánamentem.
- Öltözz, mert mindjárt megyünk csajszi! - mosolygott.
- Okés, csak megeszem. - válaszoltam.
Erre csak nevetni kezdett. Fogalmam se volt min nevet, de szerintem rajtam. Csak én vagyok ilyen vicces most jelen pillanat.

Lenyeltem az utolsó falatkát is, és készülődni mentem. Felszaladtam a szobámba. Igazítottam a hajamon, aztán megmostam az arcom, s fogam egyaránt. Úgy véltem most nem sminkelek. Éjszakára? Elég vicces egy dolog.
A szekrényemből kivettem a dzsekim, ami egy vállfán pihent. Gyors felkaptam. Kedvem nem volt másik összeállítást keresni, így maradt a délutáni. A fekete cicanadrág, kék blúz, plusz egy fekete bőrdzseki, mivel hideg van kint. Eltettem annak zsebébe telefonom, s startoltam is.
Lementem és összefutottam barátommal. Az előszobába érve, felvette fekete tornacipőmet.
- Austin, mehetünk? - kérdeztem.
- Ja, csak.. - nézett körül.
- Mit keresel? - néztem rá.
- A telefonomat. - forgolódott összevissza.
- Ahjj - sóhajtottam.
Odaléptem hozzá, a nadrágjához nyúltam, és kivettem zsebéből a készüléket.
- Nem vagyok hülye. - jelentette ki.
Megfordultam az ajtó felé, és startoltam kifelé. Hallottam, hogy jön mögöttem.
- Nem. Tényleg nem vagy az. - ráztam a fejem.
- Inkább menjél, okoska! - szólt hátam mögül.
Átléptük a küszöböt, bezártam az ajtót. Útnak eredtünk a helyi kosárpálya felé. Útközben kicsit beszélgettünk. Szokás szerint szórakoztunk. De az este csak most kezdődik. Két napja este vagyok fent, és szórakozok. Ha így folytatom, éjjeli bagoly leszek. Na, de ilyen nem lesz, mivel iskola az kötelesség.
Nem telt több időbe az út, mint 20 perc. Egy jó kis kosárpályához értünk. A városban van. Tömbházak veszik körül, mármint igen, ilyesmik.
Kerítés veszi körül a pályát. Nagyon szeretek kosarazni, csakhogy nem megy valami jól. Inkább szeretem nézni.

Bementünk a kerítésen belülre, ahol a srácok már ott voltak. Luke, Kevin és Nick. Igen, a szívatós Nick.
Ezen a helyen szoktak nagy kosarasok játszani. Régen voltunk itt a fiúkkal megnézni meccseket. De mostanra én elhanyagoltam. Meg nem nagyon játszottak már vagy féléve, akkor mit nézzek.
Odamentünk hozzájuk köszönni.
- Sziasztok! - köszöntem.
Odahajoltam mindegyikhez puszilkodni. Három puszit váltottunk (arcra puszi, mielőtt félreértés történne). Austin pedig lepacsizott velük.
- Játsszunk akkor? - érdeklődött Nick.
- Ja, menjünk. - válaszolt Aus.
- Sok sikert! - kiabáltam.
- Aha, persze. - fordult vissza barátom. - Te is jössz! - húzott be a pályára.
- Miéééért? - nyavalyogtam.
- Meeeert. - mondta.
Beálltunk. Én voltam Austinnal. Persze mással is lettem volna, de barátom maga mellé állított be.

Már egy ideje játszunk, de eddig csak egyszer ment be a labda a palánkba. A többi pontot Austin szerezte. Hogyne. Ki más, ha nem ő? Nagyon jól játszik, tehetséges. A többiek sem panaszkodhatnak.
Mikor már egy óra letelt, kiálltam a pálya szélére. A tüdőm csak úgy kapkodott a levegő után. A fiúk tovább kosaraztak. Én meg néztem őket. Jól szórakoztam.
Most épp döntetlenre állnak 30-30-ra.
A torkom kapart. Szomjas voltam, így felálltam a kis padról, ami ott volt a pályaszélénél a kerítésnél.
- Héj skacok! Elmegyek innit venni. Nektek kell valami? - állítottam meg a játékot.
Ők amolyan ' Wtf ? ' fejjel néztek rám.
- Mi van? - néztem rájuk kicsit megszeppenve.
- Te normális vagy? Egyedül? - kérdezték egyszerre.
Luke még a kosárlabdát is kiejtette kezéből, ami ráesett Kevin lábára.
- Miért ne? Nincs messze az éjjel-nappali bolt. - vontam vállat.
- Akkor se mész egyedül. Hogy gondoltad ezt? - mondta Austin.
- Hát így. De menjünk együtt. - indultam el.
- Jó, csak várj meg minket! - szólt hangosan Nick hangja.
Én pedig már kimentem a pályáról. Elindultam a bolt irányába lassan. Inkább közepes tempóban. Miközben mentem, nem vettem észre, hogy a fiúk jönnek-e. Hirtelen két biciklis srácot véltem felfedezni előttem. Egyet pedig mellettem fékezve.
- Huhh.. Ne ijesztgessetek már! - tettem szívemre kezem.
A fiúk csak nevettek egy nagyot.
- Nem volt szándékos! - mondta Luke.
- Majd még visszakapjátok! - tekintetemet szűkítve emeltem rá.
- Kíváncsi vagyok rá! - röhögött fel.
- Ne nevess! - ütöttem vállába.
Luke csak tovább nevetett. Austin pedig vigyorgott a két sráccal együtt.
- Ugye nem loptátok? - figyeltem a bicikliket.
- Dehogyis. - vonta össze szemöldökét Aus - Még tegnap hagytuk ott a bmx-eket.
- Reméltem. -
- Jössz? - mutatott a bmx-re.
- Aha. - mosolyogtam.
Elgurultunk a bolthoz bringával. Nagyon vicces volt. Sokat nevettünk útközben. Épp az üzlet előtt vagyunk. Azon vacillálunk, hogy ki mit kér. Hát a fiúk sört kérnek. Remek.
- Valaki bejön velem? - tettem fel a kérdést, amit sok mindenki szokott.
- Igen, én megyek. - mondta barátom.
Beléptünk az üzletbe, s az alkoholokhoz mentünk. Elvettünk négy sört. Én vettem egy sprite-ot magamnak. A pénztárhoz mentünk fizetni. Egy középkorú férfi volt a kasszában.
Nem nézett minket, hogy mi miért veszünk alkoholt. Szerintem nem is figyelte, mert láttuk rajta, hogy álmos. Ebben reménykedtem, hogy nehogy hívja a rendőröket, vagy valamit csináljon.
Kifizettük a cuccokat. Majd kimentünk. Odaadtam a fiúknak az alkoholt, amit egyből felbontottak. Kicsit arrébb mentünk. Egy ház, olyan ház, mint a kosárpályánál vannak házak lépcsőjére ültünk le, és ökörködtünk. Egy darabig elvoltunk. Kicsit nagyon hangosak voltunk. A srácok még csak félig itták meg a sört, én pedig már a bolt előtt lenyeltem majdnem az üveget is, annyira szomjas voltam.
Amikor hangosan röhögtünk egy viccen, akkor egy fénycsóva világította be a teret, s sziréna hangját hallottuk.


Hát ez is kész lett. Higgyétek el, lelkiismeret furdalásom volt és van is! Mivel év vége, jönnek a dolgozatok, kompetenciamérés, utolsó versenyek, így nem tudok lenni. Örülök, ha egy kicsit olvasni tudok, meg írogatni/ beszélni másokkal. Igen, most lehet, hogy unjátok, mert szokásos duma, de ha ti is így lennétek, tudnátok milyen ez. Jó, mondjuk páran tudják. 
Remélem, hogy kibírtok még egy hetet úgy, hogy csak 1-2 részt hozok, a 4-5 helyett!!! :) Igyekszem minél hamarabb írni, de mivel tényleg sok a dolgom, így nem tudok. Tényleg csak egy hetet kell kibírnotok, mert utána már ballagási próba, és több időm lesz. 
Puszilok minden kedves olvasómat. És boldog vagyok, ennyi olvasóval.*.* ♥