18. rész ~Hazaviszlek~

- Ugyan nem. Ez a te döntésed, nem szólok bele. - rántottam vállat.
- Mégis érdekel. - szívott egyet.
- Mondtam, hogy nem. És ne vitázz vitázz velem! - mutattam rá.
- Mi lesz, ha igen? - mosolygott ravaszan.
- Megérzed milyen reggel a medence vize. - vontam fel szemöldököm.
- Uhh - Tényleg nagyon rossz vagy. - nyomta el a csikket.
- Te meg egy földre szállt angyal. - nem bírtam. Rám jött egy kisebb nevetőgörcs.
- Mi van ha az vagyok? Nem tudhatod. - húzta ki magát.
- Khm.. Mert látszik is rajtad. - veregettem meg hátát.
Elfordultam, megpillantottam ruhámat. Odaballagtam, felvettem a földről.
- Ennyi. Büszke is vagyok rá. - vigyorgott.
Felegyenesedtem és ránéztem.
- Ahh. Ne legyél ennyire büszke, mert már fáj a látszat. - kuncogtam.
Közelebb lépett hozzám. Mélyen szemembe nézett, nem szólt semmit csak megbabonázott azzal a két szép barna csodával. A másik pillanatban már csak arra figyeltem fel, hogy kikapja kezemből a ruhát. Elkezdtem utána futni. Kergettem, de mindig cselezgetett.
- Justin. Add ide a ruhám! Vagy szükséged van rá? - röhögtem.
- Persze, csak is erre. - Megállt a kanapénál a nappaliban. Én pedig annak másik oldalán, vagyis hátuljánál tétlenkedtem. A velem szemben álló fiú Magára rakta a szoknyát. Testére szorította, állával megtartotta azt, a textil alját megfogta, és riszálni kezdte.
- Na, hogy áll? Szexi vagyok? - kérdezte nevetve.
- Úristen! Nem hiszek a szememnek. - színleltem meglepődést - Ez Justin Bieber, a homiboy. - röhögtem.
- Úristen! Tényleg? Ezek után így mész haza. - ráncolta össze homlokát viccesen.
- Akkor megöllek! - néztem komolyan - Most már add ide! - jeleztem kezemmel.
- A-a! - rázta fejét.
- Így állunk? - átlendítettem egyik lábamat a kanapé háttámláján, ezt követően a másikat is.
Justin szaladni kezdett. Fel a lépcsőn. Futottam utána. Pár másodperc elteltével elhagytam a lépcsőt, és az emeleten ácsorogtam. Jobbra-balra kapva fejemet, pásztáztam a helyiséget. Eltűnt.
Besétáltam abba a szobába, ahol aludtam az éjjel. Úgy tudom egyedül aludtam. Mivel berúgtam a sok alkoholtól, nem sok mindenre emlékszem.
Az ajtó nyitva volt, lassan lépegettem befelé. Egyszer csak valaki elkapja a derekam. Magával ragadott Justin. Nagyon megijedtem.
- Neee! - sikítottam nagyot.
- Cssss.. Csak én vagyok édes. - szólt halkan fülem mellett.
- Seggfej! - morcos hangon vágtam hozzá a szót.
- Milyen ingerült valaki. - húzott jobban magához.
- Mert elvetted a szoknyám. - nyavalyogtam kislányosan.
- Mást is elvegyek? - kacagott. Mire gondolhatott? Vajon... arra. Ha tudna egy s mást.
- Inkább add vissza azt! - biccentettem fejemmel.
- De így jobb a látvány. - görbítette le ajkait.
- Nem hiszem, hogy csak engem látsz így. - simítottam arcára.
Erre elengedett. Meglepődve nézett rám. De nem is.. olyan 'mit tudsz még?' arckifejezést vágott. Ha ez az volt. Szerintem igen, ez olyan.
- Tessék! - nyújtotta felém a kezében lévő ruhadarabot.
Kifordítottam a szoknyát, és felvenni készültem. Épp amikor megcsörrent valami. A velem egy légtérben lévő srác készüléke. Kivette zsebéből, majd megnyomta a bizonyos zöld gombot. Füléhez emelte. Beleszólt.
- Csá bro! Mondjad! - ezzel kilépett a szobából.
Hallottam, ahogy lemegy a lépcsőn. Kicsit kínlódva, de felvettem a ruhát. Igazítottam rajta, s lementem. A feljárón tettem meg az utolsó lépést, amikor megint valami kis zajt hallottam. Belépve nappaliba Justin-t láttam.
- Szerintem csörögsz. - mosolygott.
- Ohh, ki az? - rohantam a dohányzóasztalhoz.
Azon pihent (?) a kis táskám. Kivettem telefonom. A kijelzőn 'apa' volt. Felvettem, örömmel szóltam bele.
- Szia apa! Hogy vagytok? - örvendeztem.
- Szia kislányom! Nagyon jól, köszi. Ti? Hallom bulizni voltál. Milyen volt? - zúdított rám mindent.
- Jól vagyunk, köszönjük! Igen. - itt felemeltem fejem Justinra nézve - Jól éreztem magam. Kissé túl bepiáltam. Ami nem volt szándékos. - röhögtem. Simán bemerem vallani a szüleimnek, hisz nem sokszor szoktam inni, de akkor megengedik. A saját felelősségemre, hogy tanuljak belőlük. Úgy gondolták.
Míg én apuval beszélgettem, már a kanapén ülve, Justin elment valahová. A szokásos dolgokról beszélgettünk. A szüleim már Brazilban töltik az idejüket, és nagyon jól elvannak. A tanulásomról, Chrisről, stb.
Mire letettem az elektromos készüléket, azaz befejeztem a csevejt megnéztem még az Iphone-om. Közben felálltam, vállamra helyeztem táskám pántját. A képernyőre összpontosítottam. Valahogy éreztem.
1 nem fogadott hívás Austin. 1 sms Austin. 
Üzenet.
Feladó: Austin
Szia drága! Ha ráérsz hívj fel! Szeretlek. Austin. <3

De aranyos. Amint hazaértem, felhívom. Csak telefonon egy órát fogok vele beszélni. A többit meg majd azután.
Visszacsúsztattam telefonomat táskámba. Cipőmhöz mentem, felvenni. Épp bújtam bele a második félbe, amikor nagyon is ismerős hangot hallottam meg hátam mögül.
- Hazaviszlek! - jelentette ki Justin.
- Ne fáradj! Hazatalálok. - viszonoztam gesztusát. Mosolyogtam. Felegyenesedtem, és ránéztem. Fel volt öltözve. Most jut eszembe, hogy milyen nyugodt voltam. Mondjuk nem nagyon fújom fel, de nem tagadom, hogy rohadt jól nézett ki póló nélkül.
- Aha. Magassarkúban félórát fogsz kínlódni.. - tekintetét cipőmre vezette.
- Ahh.. Jó. - csaptam homlokomra.
- Hallom a nyögés nagyon jól megy. - vigyorgott ismét.
- Perverz vagy Bieber! - nyitottam ki az ajtót, közben vállam felett rápillantva.
- Ha te azt tudnád. - mondta magában.
Gondolom nem hangosan akarta kiejteni, de én mégis meghallottam.
Bezártaa ház ajtaját, majd a kocsihoz sétált. Én már ott álltam, mintha szokásos dolog lenne.
- Csak tudnám. De nem fogom. - néztem rá az autó felett.
- Mi? Te hallottad? - kicsit megijedve tekintett felém.
- Nem süket vagyok. A levegőhöz beszélek. - hadonásztam kezemmel.
- Jó érzés? - nevetett.
Kinyitotta a járgány ajtaját, majd beszálltunk. Már az övet kötöttem.
- Te, levegő! Mi volt ez? Mintha valami vagy valaki szólt volna.. - figyeltem előre. Felemelt fejjel, szemöldökömet vontam össze. Folytattam öt másodperc után. - Ja, nem. Csak képzelődtem. - dőltem hárta az ülésben.
- Ha-ha - forgatta szemeit Justin, miközben a motor felbőgött, és kitolatott. - Vicces vagy. - elindultunk a hazavezető utam felé.
Végre. Már vártam. Beülök a forró vízzel teli kádba. Utána meg nem tudom. Elviszem Duffyt sétálni. Kiengedném a kertbe, de mivel kölyök, szétszed mindent. Nem szabad.
- Ugye tudod, hogy ott a házi dolgozat? - törtem meg a csendet.
- El is felejtettem. - rám nézett és kacsintott.
- Ne csináld ezt! Az idegeimre megy. -
- Mit ezt? - röhögött, újra kacsintott.
- Ezt. - löktem meg vállánál.
- Nem tudom miről beszélsz. - nevetett fel.
- Ó, pontosan tudod te, hogy miről beszélek. -
- Á, nagyon értelmetlen vagy! -
- Na, megszólalt az okoska! -
- De még mennyire. - húzta ki magát, ismét, mint aki büszke.
- Jól van Mr. seggfejvagyokésegybenokosis Bieber! -
- Tényleg?! Mrs. azthiszemhogyjócsajvagy Moore! Megérkeztünk. - állította az autót.
- Köszönöm. Uram! - vigyorogtam felé.
- Semmiség. Hölgyem! - követte cselekedetemet.
Kiszálltam a fehér Ferrariból, magam után ajtaját becsukva.
- Neked is szia! - köszönt Jus. Visszafordultam.
- Mégis mit vársz? Csá. - folytattam tovább utam.
- Flegma. - hallottam a kocsiban ülő nevető fiú hangját.
Visszapillantva rázta a fejét.
- Remélem jól megnéztél! - kiabáltam vissza.
Nem akartam még bonyolítani ezt a csevejt, csak be szerettem volna menni a házba. Egy zárkattanás után, meg is tettem. Gyors lerúgtam lábamról magassarkúmat. Duffy egyből ott termett. Megölelgettem. Megígértem neki, hogy rendbe szedem magam, s elviszem sétálni.
Felszaladtam az emeletre, ott a szobámba siettem. A fürdőben gyors megengedtem a vizet. Belenyomtam egy csomó sampont.
Gardróbomhoz sétáltam, kivettem egy fehérnemű szettet. Lekaptam ruhámat, a szennyesbe dobtam. Tatyóm régóta az ágyamon hever. Kivettem belőle telefonom. Bementem a fürdőbe, beültem a bizsergetően jó meleg vízbe. Majd tárcsázni kezdtem.
- Szia szívem! - szóltam bele hangosan.
- Szia drága! Hogy vagy? - vidám hangon érdeklődött Austin.
- Épp most pihentetem a testem egy hosszú buli után. - sóhajtottam.
- Forrófürdőt vettél, és most a kádban ülsz. - röhögött.
- Nagyon ismersz. - nevettem.
- De még mennyire. - röhögött.
- Figyelj! Nem sokára, egy olyan óra múlva viszem Duffyt a kutyaparkba. Szóval olyan másfél óra múlva legyél ott! Ez parancs! Puszi. - húztam el a végét.
- Rendben. Alig várom. Pusz. - tettük le.


Huhh. Először is nagyon sajnáltam, hogy nem olvashattam azt a pár komit, ahelyett kettőt olvastam. Azoknak pedig köszönöm, hogy írtak nekem. Viszont a sok olvasót is köszönöm. Nagyon drágák vagytok. Következő rész e héten nem tudom mikor várható, de igyekszem. Sok dolog akadt sulitéren. De sietek az írással. Ígérem. Ezer puszi minden kedves olvasómnak! <3