5. rész ~ Mit keresel itt? ~

Csöng, csöng, de nem veszi fel. Kicsit várok. Amíg nem jön meg az ebédem, adok Duffynak enni. Hogy mennyire aranyos. Ránézek, és ez a szó egyből eszembe jut. Biztos vagyok benne, hogy Chris elvitte sétálni, mert nem ült a bejáratnál. Adtam neki friss vizet, míg ő lakmározik.
Gyors megyek készülődni. Lezuhanyzok. Ez 5 perc alatt megvolt. Most öltözködök. Világos, kissé szaggatott farmert, szürke, ejtett vállú pulóvert választottam. Úgyis gyönyörű idő van, meg szeretek laza cuccokat hordani. Lefele indultam. Mire leléptem az utolsó lépcsőfokról, kopogtak. Az ajtó felé vettem az irányt, s kinyitottam. A kínait hozták meg. Épp ideje, mert éhen halok. Kifizettem, a futár pedig már itt sem volt. Belöktem lábammal a bejárati ajtót. A ház abba a részébe siettem, ahol finom ételek készülnek, s ahol az emberek étkezni szoktak. A pulthoz ültem. Enni kezdtem. Szép lassan tömtem magamba a finom ételt, hogy egy ideig ne legyek éhes.
Azt furcsállom, hogy barátom még nem hívott vissza. Remélem nem felejtette el a mai találkozót. Ezzel a gondolattal fejeztem be étkezésem. Eltakarítottam magam után, és visszamentem a fürdőbe. A hajamat hullámosan hagytam, arra különösebben nem szakítottam időt. Fogat, arcot mostam. Alap sminket raktam fel. Azzal kész is voltam. Mivel csak 1-2 órát leszek el, így este tanulok.
Miközben készültem, kutyám figyelve ült. Akár a hajam vasalom, vagy sminkelek, forgatja a fejét, irtóan cuki. Mindig a nyomomban van.
Hallottam a csengőt, amire Duffy ugatni kezdett. Gyors felhúztam fekete tornacsukám. Leszaladtunk, kitártam ismét a bejárati ajtót. Austin lépett be.
- Sziaa Jessi! - ölelt szorosan.
- Azt hittem megfeledkeztél rólam. - biggyesztettem le ajkaimat.
- Rólad soha! - ezzel csikizni kezdett. A kis házi kedvenc körbeugrált minket.
- Neee... Neee - nyögtem ki nagy nehezen.
- Mit ne? - röhögött, majd abbahagyta.
- Hülyeee! - nevettem és a vállába ütöttem.
- De te ezt a hülyét szereted! - arcán kaján vigyor.
- Honnan veszed? - vágtam rá komoly arccal. Megfordultam, konyhába szaladtam a telefonomért. Zsebembe csúsztattam a pénzzel együtt. Mindig szokott nálam lenni, ez most se volt másképp. Ezután a cselekedetem után, a bejárat felé kezdtem el futni. Jobb kezembe a kulcs, a bal kezemmel pedig megfogtam azt a fiút, aki feldobja kedvemet a legrosszabbkor. Ahogy kirántottam gyors becsuktam az ajtót, nehogy Duff kiszaladjon. Bezártam kulccsal, aztán Austin felé fordultam. Szegény elkeseredett.
- Austin Mahone. Én nem szeretlek, mert imádlak, te vagy a mindenem! - öleltem át szorosan. Ő erre felkapott, s futni kezdett.
- Austin tegyél le, tegyél le! - röhögtem, közben meg is ijedtem, gyorsan történt az egész. Ahogy rászóltam, ő letett.
- Imádlak Jessica Moore! - adott arcomra puszit, amibe belepirultam. Fogalmam sincs miért, de amikor vele vagyok, a kedvem a boldogságtól repdes.
Megfogtuk egymás kezét, mint akik járnak, s útnak eredtünk. Fagyiztunk, plázába voltunk, ahol mint mindennap sokan voltak, ma is így volt. Sokat sétáltunk, a végén már a parkban kötöttünk ki. Gyönyörű idő van. Ahogy a nap átjárja testemet, feltölti energiával, egyszerűen csodálatos. Leültünk egy padra, csináltunk egy közös képet. Épp ideje, mert ez a lökött mindenhol magát fotózgatta. Olyan jó lett a kép, ahogy látom Austinnak is tetszik. Elmosolyodtam és ránéztem. Gyors felemelte az iphone-ját, azzal lekapott. Megmutatta a rólam készült képet, de már háttérképként. Szemei csak úgy csillogtak a boldogságtól. Mindig ilyen, amikor velem van. Másnál viszont nem ilyen, ezt már észrevettem. Az igazat megvallva, sokszor mi se tudjuk mit akarunk egymástól. A viselkedésünk, amikor ketten vagyunk a boldogság tölti be életünket, a szeretet, amit egymás iránt táplálunk, leírhatatlan. Még is így vagyunk jók, ez mióta nem változott, de nem tudom, hogy a jövő mit hoz, szóval előre meg nem mondom, hogy összejövünk-e vagy nem. Ez a jövő titka, lehet vele élem le az életem, mint feleség, vagy mindig ott lesz az életembe, mint legjobb fiú barát. Hogy ezen miért töröm magam, nem tudom. Csak nem szeretném elfelejteni. Magam mellett szeretném tudni.
Csendben néztük a tájat. Egyikőnk se szólalt meg, ami nem volt kínos.
- Austin! - szóltam félősen.
- Igen! - felém kapta fejét.
- Mi van ha neked barátnőd lesz? Ugyan ilyenek leszünk? - nem tétováztam, a lényegre tértem. Elgondolkodott, arcáról eltűnt a csillogás.
- Ettől félek én is. Ha neked barátod lesz.. - hajtotta le fejét.
- Tehát nem vagyok egyedül.
- Én tudom, hogy nem fogjuk egymást elfelejteni. Ami köztünk van, azt nem lehet. - megfogta a lábam, felrakta az ölébe, majd közelebb húzott magához.
- Szerintem se. Én mindig itt leszek neked. Soha ne felejtsd el! - simítottam meg arcát.
- Soha, téged soha! - ölelt meg szorosan, de mégis lágyan. - Szeretlek Jessica. Te vagy a mindenem. - suttogta fülembe.
- Istenem. - kezdtem könnyezni - Olyan édes vagy. Én is szeretlek, a mindenem. - nézem mélyen, szép barna szemeibe.
- Héj csajszi! Nem kértem esőt! - nevetett.
- Bolond! - megnevettetett.
- Csodálkozol?! - röhögött. Letöröltem az arcom.
Miután fél öt múlt, elindultunk haza. Egymás kezét fogva sétáltunk. Hirtelen a zsebemhez kaptam kezem, ahol az elektromos készülék rezgett. Kikaptam, fülemhez emelve, beleszóltam. Ashley hívott. Kicsit beszélgettünk, mert érdeklődött hogy vagyok, mit csinálok, stb.
Pár perc múlva otthon voltam. A kis édes kutyus izgatottan várt az előszobában. Sétálni szeretne, ezért felkaptam egy kiskabátot, ő hozta a pórázt, ráadtam. Kiléptünk. Egyből megcsapott a hűvös szellő. 10 perc volt az egész. Visszamentünk. Ittunk, majd felsétáltam szobámba, átöltöztem otthoniba. Elővettem a tankönyveim, rögtön nekiláttam a tanulásnak. A négy lábon járó eb az ágyról figyelt.
Egyszerre felkaptuk a fejünket a csengőszóra. Ránéztem az órára, ami 18:04-et mutatott. Ilyenkor ki lehet az? Lehet Ashley jött át. Tanakodásomban lemásztam az emeletről.
Ahogy kitártam az ajtót, megdöbbentem.
- Te mit keresel itt? - kérdeztem a küszöbön álló fiút.
- Neked is szia! - jött be a házba.
- Neked meg nem! Justin, honnan tudtad a címem? - kapkodtam a szavakat. Becsaptam az ajtót. És utána mentem. A háta mögött álltam közvetlen.
- Nyugi édes! Vannak embereim. - rögvest megfordult. Pár centi aligha volt köztünk. Lefagytam, elmélyedtem gyönyörű gesztenyebarna szemeiben, amiket csak most véltem felfedezni ilyen közelről. Ő megnyalta tökéletes ajkát. Egyre csak közeledett. Derekamra csúsztatta kezeit. Ezt nem hagyhatom. Elkaptam a fejem, kezeit leszedtem derekamról. Tuti elvörösödtem. Berohantam a konyhába és ittam egy pohár hideg vizet. Visszamentem, mire ő a kedvencemmel játszott. Úgy látom Duffy elvan.
- Khmm.. - köszörültem meg torkomat. Felkapta fejét, felállt a kanapéról. Kezeit zsebébe rakta.
- Miért is jöttél? - érdeklődtem.
- Látogatóba. - vonta meg vállát.
- Kérdeztem valamit! - emeltem fel hangom.
- Mert holnapra kell a házi doga.
- Mint hogyha érdekelne. - forgattam meg szemeim.
- Az nem, de te igen. - arcán rossz fiús mosoly jelent meg.
- Ha azt hiszed érdekelsz, nagyot tévedsz!
- Tényleg? Az előbbi helyzet mégis tetszett. - nevetett fel.
- Te mekkora egy seggfej vagy! - vágtam oda flegmán.
Hogy fogom kibírni az estét, ha itt lesz. Már a jelenléte idegesít. Az égető tekintetéről ne is beszéljünk.
Megforgattam szemeimet. Otthagyva, elballagtam szobámba. Lépteit hallottam magam után egészen a szobámig. Ledobta magát az ágyamra. Kényelembe helyezte magát.
- Kényelmes az ágyad. Biztos élvezi, hogy ilyen jó seggű csaj helyezi el magát rajta. Főleg, ha fehérneműben van az illető!
- Másra nem is tudsz gondolni?
- Nem, csak rád édes! - nézett végig rajtam. Kár volt átöltöznöm rövid nacira meg topra.
- Felejts el! - ismét megforgattam szemeimet.
- Téged? Lehetetlen.
- Tudod, igazad van. Lehetetlen, hogy bármi is lesz köztünk. - hajoltam közel hozzá.