2013. április 20., szombat

8. rész ~ Nem érdekel ~

Kint meg is találtuk a fiúkat. Azt figyeltem, hogy most nem a lányokat nézegetik. Kivételesen hülyéskedtek, beszélgettek, röhögtek. Amikor már majdnem ott voltunk, kiszúrtak minket. Pár lépés után megérkeztünk hozzájuk. Ashley odalépett Ryanhez, aki megfogta derekánál, és magához húzta. Lassan közeledtek egymás felé, majd végül érzékien csókolózni kezdtek. Hirtelen Justinra kaptam fejem, ő pedig féloldalasan mosolygott. Egy pillanatra rám szegezte tekintetét. Picit néztük egymást, miután zavarba jöttem, lehajtottam fejem. Kissé kiüthetett a piros szín.
Eközben nagyban folyt a csókcsata, a srácok most sem kerülték el a beszólogatásokat.
- Az még friss husi. - mondta Chaz.
- Van mosdó, ha szükség van rá. Vagy ott a bokor is. - folytatta Oliver.
- Hagyjátok már abba! Fogadjunk ti még nem voltatok szerelmesek! - szóltam nekik.
- Vigyázzatok, mert megver! Kemény egy kis csaj! - röhögött velük Justin.
- Na, megszólalt egy seggfej. - néztem Jusra.
- Még is tetszett az este azzal a seggfejjel! - arcán kaján vigyor.
- Meséljetek csak! - szólt Oliver. Mindenki felkapta ránk a fejét. Még a két szerelmes is. Barátnőm összeszűkítette szemeit, és kicsit ideges lett.
- Nem volt semmi. Csak Justin nem bírt a hormonjaival. - röhögtem fel kicsit. A többiek is ezt tették, hangosabban.
- Justin, Justin, Justin.. - rázta nevetve fejét Oliver. A srác, akiről szó van, elpirult.
- Csak szeretted volna. - vette lazábbra magát. A fiúk és Ashley szemrebbenés nélkül figyeltek minket.
- Veled ellentétben, nem. - nyomtam meg az utolsó szót.
- Az érzéseid nem ezt súgják. - lépett közelebb. Közelebb, míg nem tíz centi volt köztünk. Talán annyi se.
Arcával közeledett felém. Én csak megszeppenve álltam. Mire ajkaimat elérte volna, arcomra nyomott egy puszit. Gyengéd volt. Mégis tetszett. Újra elöntött a pirosság.
- Édes vagy! - mondta Justin nagy vigyorral.
- Mi van Justin? Már te is? - kérdezte valamelyik srác.
- Hagyjad bro! Jól érzi magát. - szólt neki Oliver.
- Én legalább az vagyok. - toltam el - Remélem most már jól érzed magad!
- Eddig is jó kedvem volt. Nyugi.
- Jó. Ne erőltesd! - mondtam neki bólogatva fejem. Mire csak röhögött, és megforgatta szemeit.  
- Megyek mert becsöngettek. Kellenek a cuccok az órára. - Pont akkor csengettek be.
- Megyünk veled. - mondta a szerelmes szőke lány.
- Ha akartok. - vontam vállat. Ashley megfogta barátja kezét, és húzni kezdte. A többi fiú szó nélkül jött. Én meg elindultam előre. Mivel kicsit zavarba jöttem a puszi miatt, inkább jobb, ha elkerülöm Justin-t.
Már a folyosón mentünk, amikor Justin megszólalt.
- Mindjárt megyek, csak kell valami a szekrényemből. - ezzel megfogva kezem, maga után húzott. Egészen egy kis folyosó részre. Megálltunk, de a kezemet még mindig nem engedte el.
- Csak nem volt rossz az a csók. - mosolygott.
- Ne nevezd csóknak. Az csak egy arcra puszi volt. - válaszoltam már amennyire nyugodtan.
- De a lényeg, hogy tetszett. - mosolya továbbra is virított.
- Justin. Most mennem kell a könyvekért. - akartam elkerülni a témát, mert nagyon zavarba jöttem a suli előtt. De megint nem engedett.
- Miért vagy ilyen feszült? Lazíts már. - simított rá arcomra.
- Nem vagyok feszült. Nyugi laza vagyok. - néztem fel szemeibe.
- Nem úgy tűnik. Tegnap még teljesen más voltál.
- Ezt én is mondhatnám rólad.
- Miért?
- Mi volt a kötelességed olyan későn?
- Semmi. - engedett el - Nem mennénk be a terembe?
- De jó lenne. De az is jó lenne, ha válaszolnál a kérdésemre. - mentem a terem felé.
- Semmi közöd hozzá. - jött mellettem.
- Jó. Ha ezt akarod. - álltam meg szekrényemnél, gyors kikapkodtam a könyveket és a közös házi dolgozatot. Becsaptam szekrényem ajtaját.
- Jessica! - mondta nevemet Justin. De nem állíthatott meg semmi, csak mentem tovább. Viszont a fiú utolért. Én pont nyitottam az ajtót, pechemre már bent volt a tanár. Justin mellém jött.
- Jó napot kívánok! - sétált felénk a tanár, majd megmaradt egy helyen - Jessica Moore és Justin Bieber! Mi a mentségetek?
- Elnézést tanárnő.. - folytattam volna, de a mellettem álló fiú félbeszakított.
- Mrs. Parker, kérem! Nem Jessica tehet a késésről, csak is én. - gondolkodott el a tanár.
- Nos, elnézem. Mivel próbaidőn vagy. Máskor meg ne rángass másokat bele a tetteidbe.
- Nem lesz máskor tanárnő! Nem fogok késni, ígérem!
- Helyes. Remélem a házi dolgozatok kész van.
- Igen Mrs. Parker. - kapkodtam. Átadtam a kész projektet. Eléggé meghúztam magam. Soha nem késtem óráról. A tanár bólintott, majd leülhettünk. Hátrébb ültünk. Justin egy szót sem szólt. Egész tanórán csendben figyeltünk. Végig minket nézett a tanárnő, így megmozdulni alig mertünk. Az együtt tanulást ismét felhozta, vagyis egy pár napig csak ezt fogjuk csinálni. Suliban leadja az anyagot, otthon pedig párban kell megoldani. Együtt kell ülnünk tanításon is. Így minden másnap kb. Justin mellett kell koptatnom a padot.
Egyszer csak a csengő szakítja meg a tanóra menetét. Összepakoltam cuccaimat, és a helyemre mentem. Austin-t megöleltem.
- Aah, végre! - könnyebbültem meg. Ismét Austinnal. Beszélhetek vele, meg feldobja a kedvem.
- Csak nem lefárasztott a tanár? - röhögött. Elengedtük egymást.
- Ha-ha. Nagyon vicceske vagy. Neked legalább jó volt a társaságod. - ezt hallotta Justin is, de nem érdekelt.
- Nálad jobb társaságom nincs is. - mosolygott barátom.
- Te is hülye vagy, mint én. Jó, hogy nincs egymásnál jobb társaságunk. - vágtam rá.
- Na gyere szépségem! - fogta meg kezem.
- Megyek helyesem. - kuncogtam.
Miközben mentünk ki, hallottam, hogy barátnőm leállt Justinnal vitázni.
- Mit műveltél?
- Semmi rosszat.
- Akkor mér mondta Austinnak, hogy neki legalább jobb társasága volt az órán?
- Mert az egy ribanc volt, és látta, hogy elszórakoztatja Austin-t. Én meg nem szóltam hozzá órán.
- Ennyi? Ennél biztos több az ok.
- Jól van. Hibáztass te is engem.
A többit nem hallottam, mert már eljöttünk Austin haverjaitól, akik a terem előtt voltak.

~ Justin szemszöge ~



Tegnap este jó volt Jessicánál, de a kötelesség nem maradhatott el. Elmondtam neki, hogy vár rám, mire megkérdezte. Nem mondhattam el neki. Alig ismerem, ilyet biztos nem mondok el egy idegennek.
Másnap suliba megint elkezdtünk veszekedni. De ez mégsem az volt. Majd a kis vitába egy arcra puszit is bevetettem. A lány teljesen lefagyott. Elpirult. Tetszett, ahogy zavarba hoztam, ott mindenki előtt. Váltottunk egy-két sort a szokásos módon.
Ezután a terembe indultunk, de útközben félre kellett hívnom Jessa-t. Hazudtam valamit a skacoknak, és megfogtam kezénél fogva, magam után rántottam. Felemlítettem neki csókként az arcra puszit. Ő helyesbített mi is volt az. Képbe voltam, csak szeretem húzni az agyát. Majd előjött a tegnapi téma. Rákérdezett újra a kötelességemre. Közöltem vele, hogy semmi köze hozzá. Ideges lett. Otthagyott. Szekrényénél megállva kivette tankönyveit, és tovább ment, egészen az osztályig, ahol bent volt már a tanár.
Nem hagyhattam, hogy bajba kerüljön, így magamra vállaltam. Nekem elnézte a tanár, mivel új vagyok, és próbaidőm van.
Helyet foglaltunk egymás mellett, de egész órán nem szóltunk egy szót sem. Még telefonozni sem telefonoztam. Mivel a tanár mindvégig minket figyelt. Hát ezért sem. De most hagytam, hogy hadd gondolkodjon a mellettem ülő csaj. Meg tényleg nem ismerem, még barátoknak se mondanám magunkat. Ismeretlen volt a lány, de érdekes is. Összetűzésünk után úgy döntöttem elszórakozgatok vele. Elmentem hozzá, és az este jól telt. Mivel nem érdekelt, gondolataimat elhessegettem, s leszartam mindent.
Arra eszméltem fel, hogy óra végén egyből Austinhoz futott. Persze. Ki máshoz? Mondott neki egy-két dolgot, valamikor rám célzott, de leszartam, ahogy előbb is.
Bár a barátnője nem bírta ki, hogy ne kezdjen el kioktatni.
- Mit műveltél? - kérdezte felemelve a hangját.
- Semmi rosszat. - feleltem lazán.
- Akkor mér mondta Austinnak, hogy neki legalább jobb társasága volt az órán? - kapkodta a szavakat.
- Mert az egy ribanc volt, és látta, hogy elszórakoztatja Austin-t. Én meg nem szóltam hozzá órán. - vontam vállat.
- Ennyi? Ennél biztos több az ok. - folytatta tovább.
- Jól van. Hibáztass te is engem. - azzal félrelépve kifelé vettem az irányt.
- Justin. - szólt még Ashley.
- Menj és mondd meg a barátnődnek, hogy mekkora seggfej vagyok, mert valami nem tartozik rá!
- De.. - mondta volna tovább.
- Ne! Hagyd most! - hallottam Ryan hangját.
Elindultam az igazgatóiba. Szóltam, hogy nem érzem magam jól. Hazaengedtek. Csak hogy nem oda vezetett az utam. Beültem a fekete autómba és mentem. Nem érdekelt semmi.
Úgy gondoltam, ha sulit váltok, minden jobb lesz. De mégse. Ugyanúgy szarul érzem magam. Nem találom a helyem a világban. Épp ezért szoktam mást is csinálni szabadidőmben. Inkább bulizok, csajokkal szórakozok, haverokkal lógunk és még sok egyéb más.






12 megjegyzés:

  1. Imádomm...Siess a kövivel!!!Most! <3 :) :$

    VálaszTörlés
  2. Wow. Egyre jobbak a dolgok. Ügyes vagy. :D Kíváncsi vagyok, hogy mik is fognak itt történni, szóval várom a folytatást! Puszi!<3:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj de jó.:D Lesz majd jobb is.:D Köszönöm.:) Hát majd ma kiderítheted, hiszen lesz fent 2 rész.:D Pusz.<3

      Törlés
    2. Szia kedves Niki. Ma olvastam el az egész blogot az elejéről. Nagyon tetszik el is mentettem könyvjelzőnek. Sőt a 2 saját blogom elé ami nagy szó :) Nem amúgy csak viccelek. Mármint azzal, hogy nagy szó és tényleg a sajátjaim előtt vannak. De ez lényegtelen. A blogról egyetlen egy dolgot hiányolok:
      -HOL LEHET FELIRATKOZNI?
      Egy biztos. Remekül írsz és egy rendszeres olvasóval több.
      Sok puszi! És remélem hamar jön a következő rész.
      UI.: 2 dolgot szeretnék mondani.
      1:Szerintem többször is írhatnád Justin szemszögéből a dolgokat. Sokakat érdekel, hogy ő hogy látja vagy éli meg a dolgokat.
      2: Remélem tudod ki vagyok :))

      Törlés
    3. Sziaa Wiwi! Először is, tudom ki vagy. Szintén olvasom a blogod. Mindkettőt :D
      Jaj Istenem. Köszönöm :'$
      Fhuuu az ilyenekkel nem szoktam foglalkozni. Lehet, hogy cinkesen hangzik, de nem tudom. Iratkoztak már fel ketten. Ha meglesz, akkor szólok.
      Jujj azért remekül nem, de köszönöm nagyon. :)))
      1. Lesz olyan is, de most egyenlőre még nem. Vagyis hamarosan lesz. Mert arról sokat kell írnom, hogy Justin mit hogy lát. :D

      Törlés