2013. június 16., vasárnap

29.rész ~Különös érzés~




- Szeretem, hogyha zavarba ejtelek. - vigyorgott.
- Remélem tetszik. -
- Nagyon is. -
Ebben a pillanatban már nem válaszoltam semmit. Csak mosolyogtam, és éreztem, hogy a piros szín sötétebb árnyalata mutogatja magát arcomon.
- Jól áll a sapim. - simított arcomra Jus.
Annyira jó érzés tölt el, hogy megcsókolt, és itt van velem. Ezalatt a pár nap alatt furán találtunk egymásra, s ki tudja mi lesz az elkövetkezendőkben.
- Mondtam. - öltöttem rá nyelvem.
- Ne nyújtogasd! - röhögött.
- Mert? Mi lesz? Megharapod? -
Nem válaszolva hajolt közel, hirtelen ajkaimra tapadt. Két perc után már nyelvünk simogatták egymást. Olyan érdekesen, mégis elönt a boldogság, mikor érzem finom, puha, mézédes ajkait. Teljesen megbolondít ez a gyerek. Elhajolt, majd alsó száját megnyalva szólalt meg.
- Inkább rabul ejtem! - mondta.
- Mármint mit? - tettem fel a számomra kíváncsiskodó kérdést.
- Az attól függ, hogy te hogy érzed! - mosolygott.
- Nem tudom. - vigyorodtam el.
- Kapok egy puszit? - nézett kiskutyus szemekkel.
- Jobb ötletem van. -
Közelítettem pofijához. Rá tapadtam mennyei ajkaira. Miközben csókoltam, szívem hevesebben dobogott a torkomban. A hasamban valami furcsa érzés volt. És különös érzés fogott el. Justin megfogta két lábam, felemelt, én pedig a háta mögött kulcsoltam össze azt. Csókunk egy percre sem hagyott fel, sőt... Még jobban kapkodtuk a másik ajkait. Egyik kezemmel a fiú selymes haját markolásztam, másikat a tarkóján tartottam. Az Ő kezei a fenekemnél fogva tartottak meg. Elég hosszas tüzes csók után elváltunk egymástól. Homlokomat övének döntöttem. Szemeiben csillogást véltem felfedezni. Olyat, amit eddig még soha. Azok a szép barna szemei. Istenem, de el tudok veszni bennük.

~ Justin szemszöge ~

Isteni csókja van Jessicának. Végre úgy csókoltam meg, hogy tudta, mármint józan, és hagyta. Kicsit meglepett, igen, de folytattam tovább. Utána ő csókolt meg. Nagyon jó érzés volt tudni, hogy milyen ajkának íze. Hosszas csókcsatában volt vele részem. Remélem lesz még nagyon sok ilyen. végre találtam egy olyan lányt, aki megdobogtatja a szívem. Igen, lehet ez az az érzés amiről Ryan beszélt. Talán ez a szerelem. Igazából ilyet még nem éreztem. Carternél sem! Még hasonlót sem. Furcsa érzés kerít hatalmába, ha Jessica közelében vagyok. Nagyon is tetszik ez az érzés.
Miután elváltunk egymástól homlokát enyémnek döntötte. Szemeiben örömöt, boldogságot fedeztem fel. Meg persze csillogást. Nálam is ez volt, szerintem észre is vette.
- Fogd meg a kezem, de a lábaddal szorosan tartsd magad! - utasítottam.
- Mit akarsz? - mosolygott bájosan.
- Meglátod. - röhögtem.
Követte utasításomat. Lábaival erősen tartotta magát derekam körül. Így el tudtam engedni fenekénél. Amit kissé bánok, mert nagyon formás. Szexi. Kezeit félve odaadta. Félt, hogy leesik. Gyors megfogtam azokat, és hátra engedtem. Fejjel lefelé lógott. Közben sikított is, és nevetett is. Ahogy én is.
- Justin édeeees! - nevetett. Tetszett, hogy így nevezett.
- Mondjad, Kicsim! - röhögtem vele.
- A fejembe megy a vér. - szorított kezemen.
Kicsit szórakoztam vele, hogy elengedem, ám annál jobban szorított össze lábával. Végül felhúztam, ő gyorsan megkapaszkodott nyakamba.
- Milyen volt? - kérdeztem vigyorogva.
- Vicces. - forgatta szemeit.
- És? -
- Mi és? Utállak. - ugrott le rólam.
Pár lépést tett csak meg, mivel elkaptam derekánál, felemeltem a két kezembe, és pörögni kezdtem vele. Nem bírta ki, hogy haragudjon, mondjuk eddig se tette, csak játssza a színésznőt, hangosan nevetett. Végül mikor már megelégedtem a körökkel, letettem. Nem engedtem el. Derekát szorosan magamhoz fogtam, s csókot akartam nyomni ajkaira, de oldalra fordította fejét. Így csókból arcra puszi lett.
- Naaa... - szóltam rá.
- Seggfej! - nevetett.
- Szereted te ezt a seggfejet! - mosolyogtam.
Levette kezeimet derekáról, megfogta, hátradőlt, és magához húzva összekulcsolta kezeit tarkómon, így nyomott egy csókot ajkaimra.
- Ez egy igen? - kíváncsiskodtam, de tudtam, hogy igen.
- Ühümm - bólogatott.
- Yeesss! - emeltem meg egy kicsit derekánál fogva. - Menjünk, édesem!
- Édesem. - mosolygott nagyot.
Elindultunk vissza az épületbe. Útközben kerestük Ryanékat, de nem találtuk őket. Mindvégig kézen fogva mentünk. Amikor már elfogyott a türelmünk, felhívtam haveromat. Két csengés után felvette.
- Csá Ry! Hol vagytok? -
- Hali! A pláza előtt. -
- Oké, maradjatok ott, megyünk! -
- Csak nem volt valami? - röhögött Ryan.
Itt ránéztem Jessara, aki kérdőn nézett rám. Ránéztem kezünkre, majd a telefonra. Ő egyből vette a célzást, és megrázta a fejét.
- Miért lett volna? Nem volt semmi. - vágtam rá gyors.
- Aha. Na siessetek! -
Letettem a telefont. Zsebembe csúsztattam. A sapkámat a mellettem lévő lány rátette a fejemre, úgy ahogy az előbb volt. Nyomott egy puszit az arcomra, s elindultunk, de már külön. Csak egymás mellett. Igaza van Jessicanak. Nem kell tudniuk mindent. Megint akkor jönnének a beszólogatások, holnap lerohannának. Mint egy sztárt, nem bírom. És különben is, nem biztos, hogy együtt vagyunk. Még nem beszéltük meg, csak hogy szeretjük egymást. Jessica döntését pedig tiszteletben tartom.


Nagyon köszönöm a 11 feliratkozót, és a 10.000+ - os megtekintést. Istenem, hogy én mennyire boldog vagyok. *.* :$ <3
Köszönöm a csajoknak, hogy komiznak, és biztatnak. <333

Köszönöm Reginának, és Paige Parker-nek a díjat, holnap ki is rakom! <33
Wííííííííí de boldog vagyok. :DDDDDDDD Pusziii mindenkinek. #Loveyoumyreaders ♥

17 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Hát sajnálom, de most nem vagyok gyors :/ De sietek :)

      Törlés
  2. jujjj istenem ez nagyon jóó lett szerintem eddig ez a kedvenc részem a többi is nagyon jóó de ez wááhh IMÁDOM hamar KÖVIIT :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És miért is?! :DD Nagyon örülök neki, hogy ennyire tetszik, nagyon. Sietek! :))

      Törlés
  3. Gratulálok bébiim a 10 E+-hoz. a részt imádtam mint mindig♥ siess a kövivel sok psuzii :)♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kösziii cicummm ♥ Örülök♥ Hát most nem siettem, de holnapra ki lesz rakva, puszikaa:))

      Törlés
  4. Annyira jóóó...kedved adtál hogy én is írjak...légysziiii minél gyorsabban jöjjön a kövi ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira köszönöm :D Jujj, akkor küldd majd el, mert olvasni szeretném :D Holnapra kirakom :)

      Törlés
  5. Annyira állat....!Siess a kövivel!!!!! :** <3 (:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :D Most épp csiga lassú vagyok :/ puszi <3

      Törlés
  6. Tegnap találtam rá a blogodra és mit is mondjak,nagyon jó elképesztően jól írsz.Imádom az egész sztorit:)Az biztos hogy rendszeres olvaso leszek.Siess a kövivel,nagyon várom:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ilyen gyorsan elolvastad?? :D Úristen, azt nem hinném, hogy elképesztően?!:oo Wáh nagyon örülök, köszönöm, köszönöm. Lusti vagyok sajna, de gondolom:)

      Törlés
  7. Válaszok
    1. Holnap:) Most fáradt is vagyok, meg lusti is:/

      Törlés
  8. Szia Niki:) Írtam neked email -en egy kicsit furcsa lett de szerintem megérted:)) várom a követésed és ami a blogot illeti fantasztikus!! IMÁDOM ÉS OLVASNI IS TÖK JÓ!!:D <3

    VálaszTörlés