2013. június 27., csütörtök

32.rész ~Los Angeles~




~ Justin szemszöge ~

Éreztetek már olyat, hogy a szeretteidre mondtak valami sértőt? Vagy esetleg megfenyegettek, úgy hogy nekik eshet bajuk? Nálam történtek ilyen dolgok, és mostanában is megkapom.
Amikor az a faszfej leribancozta Jessicat, a pumpa csak úgy ment fel bennem. Ő egy olyan lány, akivel bármikor elszórakozhatok, és ő is végre szeret.
Szerelmes vagyok belé, teljesen. Erre igazán akkor jöttem rá, amikor érte verekedtem.
Nem bírtam volna még ki hat órát abban a nyomorult épületben. Annyira feszültté váltam. Az ideg majd szétszed. Érzem, hogy Jessa tekintete szinte éget. Az izmaim megfeszültek, csak úgy szorongattam a kormányt. El kellett hogy menjek egy nyugodt helyre. És ez a Los Angeles-i tengerpart. Gyakran járok az angyalok városába, de mostanság nem jöttem. Legközelebb viszont már egyedül jövök, s nem a partra hanem valakikhez, akik hihetetlenül hiányoznak. Ezt pedig nem tudhatja meg Jessica. Most nem.
Utunk közben a mellettem levő lány elaludt. Arcára a Nap sugarai sütöttek. Melegítettek. Éreztem, ahogy a kocsiban ültem. Nem rövid az út New Yorkból. Én bírtam. Hisz ha az ember ideges, mert felbosszantják, akkor bizony nem tud aludni. Se álmos lenni. Legalábbis én nem. Jobban pörgök, több bennem az adrenalin, mint azt gondolnák.

Két és félóra utazás után megérkeztünk. Leparkoltam a Range Roverrel egy nagyon közeli helyre a partnál. Elvettem a kezem a kormányról és a váltóról. Kis ideig csak meredtem a távolba. Aztán barátnőm felé fordultam. Rásimítottam arcára egyik kezemmel, másikkal meg felkarjára.
- Édesem! Ébredj! - szóltam halkan. - Megérkeztünk.
Már kezdett felébredni. Kinyitotta szemeit, majd elmosolyodott.
- Justin. - szólt rekedtes hangon. - Hol vagyunk? - kérdezte körülnézve a tájon.
- Az angyalok városában.
- Mi? Ez most komoly? Ugye nem viccelsz? - kerekedtek el szemei.
- Igen, ez komoly. Nem viccelek. - mosolyogtam. - Tetszik? - simogattam már a hátát.
- Nagyon. Már mióta el szerettem volna ide jönni. - fordult vissza felém. Megfogta kezemet, ölébe rakta. Komolyan nézett rám.
- Nagyon köszönöm, szívem. - húzott magához közel, és megölelt.
- De mit, kicsim?
- Hogy veled jöhettem, és hogy elhoztál.
- Semmi áron nem hagytalak volna ott.
- Aranyos vagy. - váltunk el.
- Te meg édes. - csókoltam meg.
A szívem megint a torkomban dobogott. Hihetetlen. Amit tesz velem ez a csaj, az valami eszméletlen.Elveszi az eszem, mellette megnyugszom.

Már a partra tartunk. A homokban sétálunk kézen fogva. Mit ne mondjak, elég sokan vannak. Egy kettő párost láttunk rajtunk kívül, meg pár felnőttet. Odamentünk a víz széléhez, de még mindig a meleg homokban álltunk. Egymással szembe fordultunk.
- Tudod... - fontam körül derekát, ő meg kezeit felkaromra rakta. - mindig is irigyeltem az ilyen párosokat, akik ilyen gyönyörű helyen együtt szórakoznak.
- És még mindig? - vigyorodott el.
Megtalálta ajkaimat, és rátapadt. Csókcsatába kezdtünk. Érezhettem puha, finom, édes ajkait. Isteniek. Pár másodperc után nyelvemmel bejutást kértem, amit engedett is. Nyelvünk csak úgy táncoltak, simították egymást. Eközben lábamat terpeszbe raktam, és egyre lejjebb engedtem a földhöz, de szorosan fogtam hátánál. Felette álltam, így tartottam. Csókunk egy percre sem szakadt meg. Hosszas smárolás után elhagytuk egymás ajkait. Jessa röhögésben tört ki.
- Mindjárt leejtesz. - ezzel le is tettem a homokba. Kezemet övével összekulcsolta, s rásimultam. Én is nevettem vele együtt. Szabad kezemmel hajával játszadoztam.
- Huncut vagy. - mondta kuncogva.
- Na neee! - nyitottam 'o' alakra számat.
Kezével halántékomtól arcomra simított, majd újra megcsókolt.
Felálltam, kezeimet felé nyújtottam, ő megfogta, és felhúztam. Magamhoz öleltem, ezt követően a felsőjét csúsztattam fel hátán. Megálltam egy kicsit, hátha ellenkezik, de nem tette. Még egy puszit is kaptam.
Levettem felsőjét, aztán ő is az enyémét. Megelőzött, és kibújtatott nadrágomból. Én csupán nem ezt tettem, hanem leguggoltam elé, ahogy vettem le ruhadarabját, tenyereim érezhették puha, selymesen ragyogó bőrét. Odaraktam a többi ruhához, és a két pár cipőhöz, amiből az előbb bújtunk ki, ezt az utolsót is. Megöleltem két lábát, s vállamra kaptam a lányt. A vízbe szaladtam. Amint elérte a lábamat a tenger, éreztem, hogy kellemesen langyos. A Nap teljesen meleget adott, melegünk is van, de azért, hogy ennyi mennyiségű vizet felmelegítsen idő kell.
Nem is volt baj. Mentem beljebb, Jessica addig a lábaival kapálózott egy ideig, sikítozott, hogy - Justin tegyél le! - , de nem csináltam semmit, csak lépkedtem befelé. Egy idő után megunta, lenyugodott.
Egészen addig mentem, míg a derék magasságot meghaladta a víz.
- Beledoblak! - nevettem.
- Addig élsz! - mondta komolyan.
- Uh, akkor leteszlek. - vigyorogtam hátrafelé, de nem láthatta hisz feje úgy hátam közepénél volt. Így amikor oldalra néztem, formás fenekével szemeztem. Amíg hozzá beszéltem, nem tudtam máshová nézni. Irtó jó kilátás.
- Ne! - vágta rá hirtelen.
- Miért?
- Mert hideg a víz.
- Nem hideg, langyos.
- Fogadjunk, hogy hideg!
- Oké. Ha hideg, a suliban felpofozhatsz mindenki előtt, de ha langyos, szerzel nekem egy jó éjszakát. - nevettem.
- Ravasz... benne vagyok.
Letettem, ő megkapaszkodott a vállamba. Én meg csak álltam, várva a válaszát.
- Igen? - kérdeztem vigyorogva.
- Készülj! - hajolt fülemhez. - Felejthetetlen estében lesz részed. - suttogta izgatóan.
- Várom már. - húztam magamhoz szorosan. Ő erre csak felnyögött. Kezei mellkasomon pihentek. Gyorsan kezdte venni a levegőt.

~ Jessica szemszöge ~

Teljesen jól döntöttem, amikor Justinnal akartam jönni. Csodásan érzem magam. Főleg Los Angelesben. Most már ez a kedvenc helyem.
Justin egyszerűen kedves, megértő és jól lehet vele fogadni.
Fogadtam vele. Mivel igaza volt -tényleg langyos a víz- szereznem kell neki egy éjszakát. Pontosan tudom mire gondolt. Adjam neki oda magam. Nem tudom hogy tudja-e, de én már nem vagyok szűz. Odaadtam az első igaz szerelmemnek azt a lehetőséget, hogy vele veszítsem el.
Egyelőre nem mondom neki ezt a dolgot. Kíváncsi vagyok az arckifejezésére. Csalódott lesz, vagy annál jobban fog neki örülni. Kiszámíthatatlan. Ahogy az is, hogy meddig leszünk együtt.
Megszerettem a srácot. Tényleg jó fej, bolond, lehet vele szórakozni, beszélgetni. Attól még mindig seggfejnek fogom hívni viccből. Az első jelző, amit rámondtam első beszólogatásunknál.
Egyébként... szeretem, ha rám mászik. Első alkalommal kiakadtam, mert nem is ismert, és azt hittem, rám veti magát egy estre, majd tovább megy a következőhöz.
Na jó, igaz láttam sok lánnyal cseverészni, szóval ezt még nem tudom biztosan. De szeretném megismerni, jobban közel kerülni hozzá, mert nem szeretném, ha átverne. Ő az első Brandon után, akivel járok. A vele való szakításunk óta senkit sem engedtem szerelemért a közelembe. Ő az aki megtetszett. Olyan rossz fiús, ami nagyon is bejön. És a mai nap pont jó lesz a közelebb kerüléshez.

Justin a fenekemet tapizza, markolássza. Úgy gondoltam jobban beindítom, mennyire sikerül. Megpróbálom. Nyakához közel voltam. Apró csókokat leheltem rá. Ő kissé oldalra, hátra döntötte fejét. Az álla vonalán haladtam át a másik oldalára. Lassan mentem lejjebb a csókokkal. Aztán észrevettem a pirosas, lila foltot. Megálltam, elvettem a fejem, és Justinra néztem. Meglepődött tekintete szegeződött rám.
- Justin?
- Igen?
- Te neked ki van szívva a nyakad? - érdeklődtem feszülten. Eddig hogy nem vettem észre? Sokat csókolóztunk, vagyis egy párszor, de... Tény: vak vagyok, vagy jól rejtegette.
- Öhmm neeem, ez csaaak... - hebegett-habogott.
- Csak?
- Megégettem hajvasalóval.
- Justin! Csak zselézni szoktad a hajad, annyira már ismerlek. - tettem csípőre a kezem.
- Dee... - húzta tovább.
- Justin, ne hazudj már! Mondd el az igazat!
- Biztos? - nézett szemembe, mire bólintottam. - Jól van... - sóhajtott. - Volt nálam az exbarátnőm, és nekem esett. Kiszívta a nyakam, már a ruhát majdnem leszedte rólam. Nem hagy békén, de már leráztam. - mosolygott, s átölelte a derekamat.
- Mikor történt ez?
- Vasárnap 12 óra után.
- Oké. Sebed? - tekintettem sebhelyére, aminek látszott a hege.
- Még kicsit fáj, de gyógyulgat. - adott arcra puszit.
- Kezeled? - mosolyogtam rá.
- Aha.
- Rendben. - csókoltam meg.
Kezeinek melegét már lábaimon éreztem. Felkapott, dereka köré fontam végtagjaimat. Hajába túrtam, ő hátsómnál tartott meg. Miközben csókoltuk egymást, lejjebb hajolt. Már hátammal érintkeztem a vízzel. Egyből elváltam tőle.
- Szívem! Nee! - röhögtem, és egyre jobban kapaszkodtam belé.
- Nem maradsz te szárazon. - nevetett.
- Ha én nem, te sem!
- Gondoltam. - felegyenesedett, s letett. - Annyira gyönyörű vagy. - simított arcomra.
- Te meg helyes. - pirultam el.
Nevetgéltünk, mellé meg locsoltuk egymást. Úsztunk is, a másik elől futottunk, lenyomkodtuk egymást a víz alá.
Justin most épp háton úszik, vagyis lebeg.Odamentem hozzá. Rámásztam. Lassan tapogatóztam testén, így mentem feljebb arcához. Ahogy feljebb jutottam, megérintettem büszkeségét. Röhögésben tört ki, engem meg kiütött a pír.
- Megfelel a mérete? - vigyorgott, ahogy csak tudott.
- Hmmm... - tapogattam férfiasságát. - Nem.Kicsi. - nevettem.
- Majd ha benned lesz, nem úgy fogod érezni. - mondta rezzenéstelenül.
- Honnan tudod, hogy lesz olyan? - csúsztam közelebb arcához.
- Fogadtunk. - simogatta hátamat. Megállt melltartókapcsomnál. - Azt mondtad felejthetetlen éjszakában lesz részem. - suttogta érzékien a fülembe.
Nem válaszoltam, mire felnevetett magában, amiből csak egy hümmögést hallottam.
Ki akarta kapcsolni pántomat, de rászóltam.
- Justin! Nyilvános helyen vagyunk. - próbáltam elvenni kezét.
- Nem számít.
- De igen. - álltam fel vele együtt.
- Jól van. Gyere, menjünk ki megszáradni! - ölelt meg.
Azután kézen fogva mentünk ki a partra. Leültünk a cuccunk mellé, egymáshoz közel szorosan. Félig Justinon, a mellkasán feküdtem, és beszélgetésbe kezdtünk.


Köszönöm, hogy vagytok nekem! Köszönöm a véleményeteket, a kedves szavakat. Ebből építek, és ez sokat jelent nekem. Nagy édesek vagytok, és remélem tetszik a rész. <33 :' ) 
Kérdés: Hány részesre szeretnétek? :)
Van már egy határ a fejemben, de leginkább ötletek, csak kíváncsi vagyok, ti mennyire gondoltatok. :) 
Aki szeretne beszélgetni velem, erre az e-mailre írjon! :D niksu05@freemail.hu
Oldal fel van tüntetve a Bloglovin, kattintsatok rá, és be lehet követni a blogom, ha szeretnétek!:)
A következő részig kitartást, sok puszi! <3 
El is felejtettem! Közös blogba kezdtünk Enchellel, http://freedomsexnoother-bieber.blogspot.hu/, nézzetek be hozzánk, és előre is élvezzétek a történetet. :D A prológus már kint van, abból már sejteni lehet, hogy miről fog szólni. Jó olvasást hozzá! :D <33

10 megjegyzés:

  1. első komizó *-* TK :DDDDDDDD legyen legalább 60-70 részes :)♥

    VálaszTörlés
  2. Igeeen...Szerintem is 60-70-en részes MINIMUM!Ezt a részt is imádtam,siess a következő résszel! :** <3 (:

    VálaszTörlés
  3. Nagyon nagyon jó lett :DD
    Még 70-en túl is lehetne :DD
    SIESS a kövivel :)

    VálaszTörlés
  4. uhh...uhh..uhh.. *halott* imáááááááádom!!!444nééégy!! gyorsan kövit:33

    VálaszTörlés
  5. el is felejtettem komizni.://
    nagyon-nagyon-nagyoooon király rész lett -habár ez már nem annyira újdonság, hisz' mindegyik az.(:
    ja, és díj nálam;))<3 csak így tovább, siess a kövivel.:))

    VálaszTörlés
  6. ááá dejo ez a blog.siess kövivel várom:)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jó imádom waa izgulok xD <3 mikor lesz kovi??

    VálaszTörlés
  8. Imadom. Kesz:D nem tudok mast mondani <3

    VálaszTörlés
  9. Jajj Niki már megint ez az imádni való rész!! Nem tudsz lelállni a jó ötleteiddel!! Nem ám!! Csak egyszerûen IMÁDOM!! Am. LiniBaba2013 vok. twitteren jelölj be kérlek és írj rám!:) :* puszi

    VálaszTörlés